Kétkamarás országgyűlésre van szükség

Magyarország egyik képi szimbóluma, a Duna bal partján álló Országház, a világ legszebb parlamenti épülete. Arányai, díszítése, a folyó vizében csillogó tükörképe egyedülállóvá teszik. A szimmetrikus építmény közepén elhelyezkedő kupolától jobbra és balra impozáns üléstermek találhatók. A magyar hagyományoknak megfelelő kétkamarás országgyűlés termei, az egykori alsó- és a felsőház politikai vitáinak helyszíne. Ma az egyik üresen áll, csak néha ad otthont valamilyen rendezvénynek, konferenciának.
Magyarországon a kétkamarás országgyűlést a II. világháború után számolták fel. Nem tudom, mennyire játszottak ebben szerepet 1945 és 1947 között a polgári pártok, de Sztálin magyar tanítványai nyilván úgy gondolták, az „országgyűlés” címén eljátszandó szemfényvesztő cirkuszhoz elég egy testület is. A rendszerváltozás kezdetén felmerült ugyan a gondolata, de praktikus megfontolások nem tették időszerűvé. Az új évezred elején viszont nagyon is aktuálissá vált. Magyarországon ugyanis a 2006. évi választások után az 1990-ben létrehozott parlamentáris demokrácia parlamentáris diktatúrává torzult. Egy pénzügyileg erős csoport megszerezte a hatalmat a kormányon lévő szocialista pártban, és az országgyűlési választások előtt megtévesztő, gazdaságilag megalapozatlan intézkedésekkel, majd a választási kampányban arcátlan hazugságokkal félrevezették a gulyáskommunizmusban „kinevelt” népet. A győzelem után visszavonták az intézkedéseket, és homlokegyenest mást tettek, mint amit ígértek. A bebetonozott, egyszerű parlamenti többség pedig a következő választásokig mindent jóvá hagyott. Így működött a parlamentáris diktatúra. A választási ciklus teljes ideje alatt a kormány kénye-kedve szerint cselekedett, becsapott ország-világot, elszámolatlanul kezelte a milliárdokat, szétverte az egészségügyet és az oktatást, kiárusította az országot, és az általa okozott pénzügyi válság terheit a lakosságra hárította át. Nem volt civil kontroll, nem volt „felsőház”, vagyis kétkamarás országgyűlés, a köztársasági elnöknek nem voltak alkotmányos eszközei az erkölcsi és politikai válság felszámolására. Ilyen helyzet többet nem fordulhat elő.
A kétkamarás rendszer a civil kontroll megteremtésével kiszélesíti a demokráciát. Magyarországon a rendszerváltozás után a társadalmi érdekérvényesítés túlságosan pártcentrikus lett. Az állampolgárok nagy része joggal érzi úgy, hogy személyét és érdek-képviseleti szervezeteit intézményesen kizárták saját sorsának alakításából. A jelenlegi egykamarás parlament nagy társadalmi csoportokat alulreprezentál. Minél kevesebb párt van az országgyűlésben, annál inkább igaz ez az állítás. A civil társadalom tagolt érdekeinek kifejezéséhez egyik, szerintem meghatározó eszköz lehetne a második kamara. Makroszintű mozgásteret teremtene a pártpolitikában és az első kamarában alulreprezentált társadalmi csoportok számára, ezáltal bevinné a közvetlen demokrácia elemeit az országos politikába. Az első kamarában ülő pártpolitikusokat a társadalom szándékaival jobban összhangban lévő döntésekre ösztönözné, és javítaná a döntéshozók legitimitását. Mindebből természetesen következik, hogy a második kamara funkciói és hatásköre alapvetően eltérne az elsőtől. Nem alkotna törvényeket, de véleményezné azokat. Bizonyos kérdésekben vétójoga lenne, más esetekben halasztó hatálya, egyes esetekben együttdöntést is elő lehet írni a két kamara számára. Az ellenőrző mechanizmus a jogalkotás mellett bizonyos személyi kinevezésekre is kiterjedhet. Mindez természetesen úgy működne, hogy nem bénítja az első kamara munkáját.
A második kamara tagjait az érintett társadalmi csoportok belső demokratikus választás útján delegálnák. Az egyes csoportok képviselőinek száma társadalmi súlyuktól függően más és más lenne. Az egész kamara létszáma célszerűen 100 és 120 között mozogna. A delegált képviselő a küldő csoport megbízása szerint jár el a konkrét ügyekben, és aszerint szavaz. Nem függetlenítheti magát, és bármikor visszahívható, hiszen a mandátum nem az övé, hanem a küldő szervezeté. Ebből következően akadályoztatása esetén helyettesíthető is. Nem lesz könnyű feladat azonban meghatározni, mely szervezetek és intézmények jogosultak mandátumra. Gondolatébresztőnek álljon itt egy önkényes felsorolás: tudományos és kulturális intézmények, szakmai szövetségek és kamarák (például egészségügy, oktatás, művészetek, sport, jog stb.), szakszervezetek, munkaadók, egyházak, határon túli magyarok, hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, karitatív szervezetek, környezetvédők, önkormányzatok, nyugdíjasok, gyermek- és ifjúsági szervezetek, nagycsaládosok, tulajdonosi szervezetek stb. Elképzelhető, hogy az alkotmánybíróság vagy más állami intézmény is delegálna egy-egy képviselőt. Megfontolandó lenne az is, hogy a második kamara 10–15 köztiszteletben álló személyt kooptáljon soraiba, olyanokat, akik nem töltenek be magas tisztséget, de akikre erkölcsi tekintélyük, nagy tapasztalatuk vagy szakmai ismeretük miatt a nemzetnek szüksége van.
A kétkamarás parlament létrehozása négy– nyolc éves távlatban képzelhető el. Ez alatt befejezhető, kiteljesíthető a rendszerváltozás folyamata, megteremthető a XXI. század kihívásainak megfelelő, a teljes magyar nemzet érdekeit képviselő politikai és társadalmi berendezkedés. A 2010-es forradalmi lendület csak akkor tartható fenn hosszabb távon, ha a társadalom számára új lehetőségeket teremtünk érdekei érvényesítéséhez.

A szerző külpolitikai szakértő, volt országgyűlési képviselő