2019-ben a Squid Game – nem túl hívogató magyar címén: Nyerd meg az életed – váratlanul hatalmas sikert aratott, és nem véletlenül. Az alapkoncepciója rendkívül izgalmas volt: több száz, anyagi gondokkal küzdő átlagembert vesznek rá benne, hogy szerepeljenek egy titkos játékban, azt azonban nem közölték velük, hogy az életük a tét, és egymást is meg kell gyilkolniuk a siker érdekében, azonban mivel minden kiesett indulóval nőtt a nyereményalap, a kapzsiság hatására a játékosok hamar levetkőzték civilizációs énjüket. A széria egyszerre volt drámai, feszült és brutális, és bár az egyedi dizájn és látványelemekkel a legszélesebb közönség megszólítására törekedett, a szórakoztatás szinte csak ürügy volt arra, hogy az alkotók a nyugati szemmel is obszcén dél-koreai társadalmi különbségekről, valamint a végtelen emberi gyarlóságról, a szélsőséges helyzetekben előtörő ösztönlényről, a periférián élők kiszolgáltatottságáról és a szupergazdagok istenkomplexusáról beszéljenek.
Aztán, miként az lenni szokott, a kapitalizmus becsatornázta annak kritikáját is, a valóságshow-kat is megvető sorozatból reality is készült a Netflixen – amelyben persze a játékosoknak csak a nem létező méltósága és nem a testi épsége sérült –, majd bár az alapsorozat egy kerek egész sztorit mesélt el, nem kellett várni a második és harmadik évadra sem; ami igazából egy összefüggő szezon, csak kettévágták üzleti megfontolásból.
A Squid Game harmadik évada nagyobb, hosszabb és véresebb
A folytatásban az első rész nyertese ahelyett, hogy felvette volna a pénzt és boldogan élne, folyamatosan az utcákat járja, hogy találjon egy toborzót és visszakerüljön a játékba, hogy aztán ott lázadást szítson. A hosszú felvezetés után sikerül is bejutnia, ahol szövetségesekre akad, mások mellett az egész viadalt vezetőjének a személyében, aki persze a kilétét fel nem fedve vesz részt a megméretéseken, de a forradalom belső árulás következtében a második évad végére elbukik. Mindez még izgalmas is lehetne, de számos, többnyire elnyújtott szál rétestésztaként nyújtja a sztorit. Egy másik ex-versenyző szintén szeretné megtalálni a futamok helyszínét, de több esze van, ő kívülről próbálja kideríteni, melyik szigeten is lehet, hogy aztán lecsapjon a fenntartókra és mindazokra, akik pezsgőt kortyolgatva élőben nézik a szerencsétlenek haláltusáját, megint egy másik vonalon pedig a rendet őrző katonák között is árulás üti fel a fejét.
Aki rajongott az első évadért, az nyilván ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy még mélyebb betekintést nyerjen ennek a világnak a kulisszái mögé, de aztán könnyen úgy érezheti magát, mint az a szerencsétlen kölyök a híres prank-videóban, akit karácsonykor megviccelnek azzal a szülei, hogy az ajándékát egy X-box csomagolásában adják át neki, a gyerek szeme felcsillan, amikor viszont kibontja, kiderül, hogy csak ruhák vannak benne.
Ennyire azért nem szélsőséges a helyzet a Squid Game harmadik menete kapcsán, de a legtöbb mellékszál nem elég izgalmas, a versenyzők között pedig alig akad olyan, akiért őszintén lehetne aggódni, a legtöbb haláleset vállrándítást vált ki vagy éppen elégtételt. A játékok a maguk kegyetlenségével ugyan okoznak néhány adrenalindús pillanatot – ezúttal is sikerült egy brutális hidas mutatvány prezentálniuk –, de többnyire kiveszett az újdonság varázsa. Ami pedig a mondanivalót illeti, háromszor aláhúzzák azt, amit az első évadban már a szánkba rágtak: hogy bizonyos körülmények között nehéz embernek maradni, a gyengébb jellemek esetében könnyen győz kapzsiság és az állati ösztön és a legtöbben végtelenül könnyen megvezethetőek, ha pénzről van szó.
És ha már pénzről van szó, a harmadik szezon három nap alatt hatvanmilliónál is több nézőt vonzott, a Netflix nem angol nyelvű sorozatainak tízes toplistáján pedig mindegyik évad elfoglal egy-egy helyet. Így nem meglepő, hogy bár az eredeti sztori ezzel lezárult, spin-offok áradatára számíthatunk, miként – ahogyan a fináléban is utalnak rá – szinte garantáltan készül majd amerikai változat is belőle.
Borítókép: Squid Game 3. évad. Forrás: Netflix
