Az Alföld északkeleti szegletében, a Keleti-Kárpátok előhegyeinek lábánál elterülő Bodrogköz sorsát éppúgy megpecsételte az 1920-ban kiszabott új határ, mint valamennyi Trianonban kettészelt történelmi megyénk és az anyaországtól messzire szakított magyar területeink jövőjét. A régi közigazgatás szerint Zemplén vármegye Alsó- és Felső-Bodrogközi járására tagolt, folyóvizek által közrefogott táját úgy vágták ketté, hogy a kisebb területű, Csehszlovákiához ragasztott részen harminc település, míg a nagyobbik, nálunk marad területen 22 község található. Királyhelmec mezőváros odaát van, a Lórántffyak másik fészkét, Sárospatakot meghagyták nekünk. A Tisza, a Bodrog, a Latorca és az Ung–Laborc határolta, egészen az újkorig elzárt szigetvilág a múlt században szegénységbe sülylyedt, a mai Szlovákia legkeletibb részét képező végvidék Európa talán legnyomorúságosabb zuga.
A Bodrogköz ennek dacára – avagy éppen emiatt – a humán tudományok művelőinek paradicsoma: régészek, művészettörténészek, szociológusok és biológusok, a humánantropológia, a tárgyi és szellemi néprajz tudósai kisebb könyvtárt megtöltő forrás- és kutatási anyagot gyűjtöttek össze, dolgoztak fel a táj és lakói múltjából. Gönyey Sándor, Balassa Iván, Nagy Géza, Dankó Imre és mások munkái mellé most odatehetjük a polcra a Bodrogköz szépségeit bemutató új, igazán reprezentatív képeskönyvet is. Annál inkább, mert a kötet szerkesztője és kísérőtanulmányának szerzője, Viga Gyula maga is néprajzot, történelmet kutató szakember. A kiadó által évek óta megjelentetett könyvsorozat e legújabb darabja neki köszönheti, hogy a mindig szép fotókkal illusztrált művek után végre a szöveg is magas színvonalú társa a képeknek. Ez nem jelenti azt, hogy a széria állandó szerzője, Kútvölgyi Mihály ne tett volna ki magáért: színes felvételei a Bodrogköz vízi világáról, a réteken, mezőkön legelő őshonos állatokról, halászokról és kézművesekről, régészeti és néprajzi emlékekről, egyházi és népi műemlékekről, az „angyalok építette” Árpád-kori karcsai templomról és a pácini reneszánsz várkastélyról, fafaragó, sütő-főző és táncot járó emberekről és emberpalántákról most is hívogatóak, kedvcsinálók és étvágygerjesztők. Az igényes néprajzi bemutatást ezúttal múzeumi gyűjteményekben őrzött régi fényképfelvételek teszik teljessé, tudományos rangra emelve a munkát, egyben példát mutatva, miként kell népszerűsíteni az igényes olvasóközönség, a látni, tanulni, kirándulni szeretők körében Magyarország rejtőzködő szépségeit.
(Kútvölgyi Mihály–Viga Gyula: Kincses Bodrogköz. Timp Kiadó, Üllő, 2010. Ára: 4990 forint)
Így sértegeti az Origo újságíróját és menekül a kérdések elől Magyar Péter - videó