Női főszerep mellékhatásokkal

Vannak, akik az otthon szülést választanák. És ez nem kifacsart értelmiségi attitűd, ahogyan azt sokan láttatni szeretnék. Az otthon szülést legtöbbször megelőzi egy rossz tapasztalat. Egy kudarcos szülészeti esemény. Megalázó bánásmód, rossz beszólás, oda nem figyelés

Hosszú és tanulságos levelet kaptam egy szülész-nőgyógyásztól. A levél tartalma meggyőzött arról, hogy abban a tisztítónak szánt, sok tekintetben megkésett, de igen fontos párbeszédben, ami az otthon szülés ürügyén kirobbant a nyilvánosságban, megint elbeszélünk egymás mellett. Már az is szégyenletes, hogy egy hosszú szülészeti és nőgyógyászati praxissal rendelkező orvost, nevezetesen dr. Geréb Ágnest bokabilincsben és rabszíjon hurcolnak a tévénézők szeme láttára az otthon szülésnél bekövetkezett komplikációk miatt. Könnyű elverni a port egy olyan orvoson, aki szembemegy a szakma csoportérdekével, és akit a hazai otthon szülés képviselőjeként számkivetettként kezelnek. Nem történt meg sajnos ugyanez a szigor annál a szülésznél, aki rá se hederített a nála vajúdó nő azon információjára, hogy a táguló fájásai rohamként jelentkeznek: végül állva, a mosdókagylóba kapaszkodva zuhant ki belőle a gyerek, fejjel a betonnak. Még azt is eltagadták előle, hogy kisbabáját átszállították egy másik intézménybe. Nem volt következménye a műpetevezetékek felhelyezésének sem, amiket embereken nem, csak birkákon próbáltak még ki, de egy lombikbébi ikerpár haláláért sem felelt senki, ahol a terhes nőt azért nem szállítottak át egy jobban felszerelt intézménybe, mert a televízióban akarták megmutatni az ikreket, mint a lombikbébiprogram sikereit.
Nem szeretnék az igazság mezében tetszelegni, csupán arra utalni, hogy Geréb Ágnes „ügye”, ha későn is, de felvetett egy csomó olyan problémát, ami a szülések körül évek óta létezik, kavarog, és újabban megjelent az internetes portálokon is. Nem kellene ezt a szülészek elleni támadásként megélni, mint ahogyan azt a nekem írt levél is sugallja. Évtizedes tény, hogy a szülészek visszautasítják a legenyhébb bírálatot is. Ezzel nem őket akarom megbántani, hanem arra szeretnék utalni, hogy a rendszerváltás előtt betegnek nemigen lehetett igaza. Mehetett ügyvédhez, indíthatott pert, mivel az orvosi szakvéleményeket orvosok készítették, könnyű kitalálni az eredményt, és a legmagasabb szakmai grémium, az Egészségügyi Tudományos Tanács sem igen döntött a sértett betegek javára. Egyébként ennek a tanácsnak a verdiktje ellen fellebbezés nincs. A rendszerváltással az inga visszalengett, nem a betegek lettek öntudatosabbak, hanem egyfelől az orvosok tekintélye csökkent, másfelől a kereskedelmi televíziók kielégíthetetlen szenzációigénye turbózza fel az addig elhallgatott vagy mellőzött kórházi eseteket. A Geréb által képviselt otthon szülés nem az istálló sarkát vagy a földes kunyhót jelenti, hanem a hivatalos kórházi intézménynél egy meghittebb és barátságosabb szülésházat vagy alternatív szülőhelyet. Direkt nem írtam szülőotthont, amellyel annak idején minden járás rendelkezett a nyolcvanas évek közepéig, majd hirtelen eltűntek a látómezőből, és helyüket átvették a kórházak szülészeti osztályai.
Hogy ez jó vagy sem, azt eldöntötte az idő. Az orvosok nagy többsége törvényileg szabályozná, hogy a nőket kötelezzék a kórházi szülésre. Igen ám, csakhogy akkor sérül az önrendelkezési jog, meg az a sokat emlegetett emberi méltóság is. Ezért próbáljuk elképzelni, hogy igenis vannak, akik az otthon szülést választanák. És ez nem kifacsart értelmiségi attitűd, ahogyan azt sokan láttatni szeretnék. Az otthon szülést legtöbbször megelőzi egy rossz tapasztalat. Egy kudarcos szülészeti esemény. Megalázó bánásmód, rossz beszólás, oda nem figyelés, a törődés hiánya. Képzeljük el azt a fiatal nőt, aki minden tapasztalat nélkül kerül a szülőszobába. Szorong, nem tudja előre, mi történik vele, érzi, hogy az eseményeket nem képes befolyásolni, fél, szégyelli magát és kiszolgáltatott helyzetét. Ha erre nem gyöngéd segítés a válasz, ha letorkolás, durva megjegyzés, oda nem figyelés, esetleg még komplikációk is fellépnek, akkor a szülés nem életre szóló élményként, hanem rossz és kellemetlen emlékként rögzül, amit nem szeretnének megismételni. Dr. Szócska Miklós egy budapesti konferencián a humánus szülés igényéről beszélt, amihez, mint mondotta, kulturális változásra van szükség. Ehhez azonban gyökeres szemlélet-, illetve paradigmaváltás kell. Tudjuk, hogy a szülészeti és nőgyógyászati kollégium tagjai nem igazán pártolják az otthon szülést, és ez a huzavona juttatta végül is Geréb Ágnest a börtönig. Mindeközben még csak becsülni sem tudják, hogy évente hányan akarnak otthon szülni. A becslések 150 esettől 500-ig terjednek.
Most úgy tűnik, a jogszabályi keretek végre áprilistól teszik lehetővé a szabad választást. Azzal is szembe kellene egyszer nézni, hogy a terhesség és szülés nem ingyen van. A nekem küldött levelében az orvos azt írta, hogy nem kell a terhes nőnek orvost „fogadni”, mert ingyen és bérmentve rendelkezésre áll az állami ellátás. Ez azért mosolyogtató, mert mindenki tudja, hogy ez nem így van. Nem mellesleg a terhesség és szülés még mindig egy kivételes állapot, és nincs az a magyar család, amelyik nem áldoz arra, hogy utódai a legjobb feltételek között jöjjenek a világra. Ezért, ha nem is anyagi tönkremenés, de nagy érvágás egy kisbaba vállalása. A magánorvos vizitként 6-10 ezer forintot, a szülésért pedig ma már 100 ezer forintot is elkér, és akkor jönnek a babaholmik, a kiságy, a kocsi, az egyebek árai. Nem csoda, ha a tervezett gyerekek és a megszületett gyerekek száma között hatalmas különbség feszül. Az állami kórházak mellett megjelentek a magánintézmények, amelyek szülészetei piaci alapon működnek, 300 ezer forinttól kis híján egymillió forintig mennek a tarifák. Már csak ezért is iparkodni kellene a hagyományos kórházi struktúra megváltoztatásán, ne csak bababarát legyen az intézmény, hanem édesanyabarát és szülésbarát is. Muszáj megemlíteni, hogy a legjobban felszerelt, kiváló orvosokkal működő Schöpf-Mérei Ágost (kora) Szülészeti és Anyavédelmi Központot egyetlen tollvonással zárták be, minden hangos tiltakozás ellenére. Egy olyan országban, ahol még most is 45 ezer abortusz történik egy évben, ahol minden nagykorúságot elért leány indok nélkül meddővé operáltathatja magát, és egy olyan országban, ahol már évente százezer gyermek sem születik meg, ott minden eszközt, módszert és lehetőséget meg kell ragadni, hogy a házaspárok gyereket vállaljanak. A mesterséges megtermékenyítés hathatós támogatásától az alternatív szülési módokon át a kedvezményes adózásig számtalan módon ösztönözhető a gyermekvállalás. Ebbe beletartozik az a változás is, ami a hagyományos szülési módot „lazítja fel” a vajúdókádtól a szülőszék használatán keresztül a járulékos kellemetlenségek kiiktatásáig, amelyek a WHO nyomán másutt már elfogadott módszerek.
A szülészorvosok nagyobbik része tisztességes, szakmáját szerető és értő emberekből áll. Van azonban közöttük néhány hírhedt orvos, akik ismétlődő műhibáik ellenére is a szakma érthetetlen védelmét élvezik. Geréb Ágnesen az esetleges szakmai szabályszegéseket már-már inkvizíciós durvasággal kérik számon, ugyanakkor oldalakat lehetne megtölteni olyan szülési melléfogásokkal, melyek halállal vagy maradandó károsodásokkal végződnek. Sokadszor fogadkoztak a szülészek, hogy kivetik maguk közül a szakmailag alkalmatlanokat vagy azokat, akik provokált tarifákat szabnak a szülésért. Ez eddig még soha nem jött össze, és ez folyamatosan mérgezi az orvos-várandós nő viszonyát. Sőt, ha komolyan vesszük, a szülő nő nem beteg, s ha a szülés körül adódik valami rendellenesség vagy rossz élmény, azt nem lehet holmi betegség számlájára írni.
Megérett a helyzet a változásokra.