Csődközelben van a Vegyépszer?

Hírösszefoglaló
2011. 01. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csődközelbe került a korábbi autópálya-beruházások egyik főkivitelezőjeként ismertté vált Vegyépszer utódcége: az Index értesülései szerint a 2009-ben alakult Nemzetközi Vegyépszer Zrt. három útépítésen dolgozott, de mindenhol leállt a munkával. A társaság dolgozóinak jelentős részét elbocsátotta, és egy Zala megyei faluba helyezte át a székhelyét. A cég vezetői szerint új stratégiát dolgoznak ki, ennek része a létszámcsökkentés és a költözés. Internetes laptársunk összeállítása szerint a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. az eredeti Vegyépszer tőkéjének kétharmadát (10,5 milliárd forintot) és a kötelezettség száz százalékát (csaknem harmincmilliárdot) vette át.
Első – és eddig egyetlen – lezárt üzleti évét, a 2009-est 27,587 milliárd forintos árbevétellel fejezte be. Ez az eredeti Vegyépszer 2008-as és azt megelőző évekbeli üzleti eredményeit tekintve közepesnek mondható.
A múlt év végén még több mint négyszáz embert foglalkoztató társaság adózott eredménye ugyan szolid, 207 millió forintos pluszt mutatott, de kötelezettségei – az eredeti Vegyépszertől átvett harmincmilliárd forint miatt – meghaladták a huszonhatmilliárd forintot.
A Nemzetközi Vegyépszer nehéz helyzete már kormányzati körökben is nyílt titok. A portál idézi Fónagy Sándort, a fejlesztési tárca államtitkárát, aki októberben a 86-os főút építésének akadozását firtató kérdésre úgy fogalmazott: a beruházás lassulásának és átmeneti leállásának az oka a kivitelező NVE 86 Szombathely konzorcium fővállalkozójának rossz likviditási helyzete. Már az is látható, hogy nem készül el határidőre a fővárost elkerülő M0-s autóútnak az 51-es út és az M5-ös autópálya közötti új szakasza sem, aminek építője egy olyan konzorcium, amit az Euroaszfalt vezet, és amiben két vegyépszeres cég, a Mahíd 2000 és a W-Mix is tag. A harmadik munka, ahol a Nemzetközi Vegyépszer dolgozott, a 61-es út nagykanizsai elkerülője. A munkálatokat elnyerő konzorciumot ez esetben is az Euroaszfalt vezeti.
Ismeretes, az utóbbi években több nagy múltú magyar tulajdonban lévő építőipari vállalkozás ment csődbe. A sort még 2007 májusában a rendkívül olcsó ajánlataival ismertté vált Viadom Zrt. kezdte, majd az idén két szegedi cég, az M43-as autópályán dolgozó Szeviép Zrt., valamint a KÉSZ holdingot vezető Recons Kft. dőlt be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.