Demokráciákban végső soron mindent a vélemények döntenek el. A választások nem egyebek, mint a meglévő vélemények statisztikai összegzései. S mivel a vélemények sajátsága, hogy könnyen és gyorsan fordulnak, elég néhány, ám gyakran hangoztatott mondat, sokan máris elbizonytalanodnak. A győztesre leadott szavazatok kezdenek elvándorolni, hogy valahol majd kikössenek, újabb ciklust elindítva. Látszólag, technikai értelemben legalábbis ez a demokrácia. Ha ennyi volna, biztosan nem lenne a modern ember egyik legfőbb technikai találmánya: ami a gép működésének a megbízhatósága, ugyanaz a modern alkotmányos demokrácia a politika világában. Vagyis a demokrácia akkor tölti be szerepét, ha biztonságot, kiszámíthatóságot és jólétet biztosít. Ez a modern demokrácia törvényének szellemisége, transzcendens többlete, vagyis ami összeköti egyszeri személyes és közösségi létezésünket valami nagyobbal, értelemmel bíróval. Ha az élet csupán egy zsáknyi kémiai anyag összeszerveződése, majd széthullása, akkor az emberi élet semmiben nem különbözik egy bolha létezésétől.
Hogy egy közösség milyen módon válik demokratikussá, el is dönti demokratikus életének belső körülményeit, működésének morális feltételeit. A posztkommunista demokráciák sajátossága, hogy legtöbb helyen a kommunista múltból szervesen alakult ki, a rendszerváltás a kommunizmussal való szembefordulás politikatechnikai eszköze volt. Nekünk, magyaroknak is legalább húsz évre volt szükségünk, amíg felismertük, ha nem küzdünk meg morális értelemben is a szabadságunkért, a demokrácia három céljáért, addig csupán esetlegesen összeálló közösség leszünk valódi célok és hosszan tartó sikerek nélkül.
A biztonság kérdése
Az utóbbi húsz év keserű felismerése – főként baloldali érzelműeknek –, hogy az új rendszer a szlogenek ellenére is igazságtalanabb rendszer, mint az előző. De nem feltétlenül azért, mert nagy lett az emberek közti jövedelmi vagy vagyoni különbség, hanem mert a személyes és közösségi biztonságukat sokkal több minden fenyegeti: munkanélküliség, magántulajdonosnak való kiszolgáltatottság, az általános bizalmatlanságból fakadó bürokratizmus, minden ötletet, kezdeményezést, teljesítményt megölő irigység, nyilvános kiközösítés, a jogszolgáltatás kacskaringói, a szomszéd rosszindulata, az egészségünk törékenysége, a nevelés kiüresedése, az alattomos eszközöket alkalmazó médiavilág szorongást növelő hatása. A legnagyobb tanulság azonban mégis az, hogy a posztkommunisták, ha a hatalomban maradásukat valami fenyegeti, azonnal a régi módszerekhez nyúlnak: véresre verték a politikai tüntetőket 2006-ban, a titkosszolgálatokat politikai célokra használták talán kezdettől fogva. Ne legyen illúziónk, lesznek még feltárt ügyek, beszámolók a magyar baloldali hatalom által szervezett és végrehajtott üldöztetésről, szervezett lejáratási kampányokról. A biztonságunk egyik legfőbb fenyegetője, hogy ma sem tudjuk kik, milyen hálózatoknak vannak alávetve, megzsarolva. A posztkommunisták akkor érzik biztonságban magukat, ha ők vannak hatalomban: a demokrácia számukra csak a saját biztonságuk garantálásának eszköze volt, nem belülről jövő meggyőződés. Ezért is van szükség új alkotmányra, nehogy azt higgyék, hogy a demokrácia valami olyasmi, ami az ő gondolkodásukat és érdeküket szolgálja.
Sokan hitték azt, főleg az értelmiség, hogy a jogi forradalom 1989–1990 tájékán megoldást ad politikai kérdésekre is. A rendszerváltás megtervezhető, mindenre van technikai megoldás. A technikai értelemben vett szaktudás a minden. Holott a biztonságot nem az atomerőművek, a géntechnológia, az internet, hanem a bizalom adja. A politika morális kérdés mindenekfelett. 1990-ben mindent a stabilitásnak rendeltek alá az alapítók. A stabilitás fontos, de a kormányzás hatékonysága legalább ennyire. Magyarország egyhelyben topogásának legfőbb oka, hogy néhány ezer ember biztonságának és jólétének alárendeltük a kormányzást és a morális tisztánlátást. A konzervatív forradalom tévedhet egyes kérdésekben, de legalább tudja, mi a fő kérdés, s képes korrigálni, mert nem a maga érdekét nézi, szemben a „baloldali” politikával, amely az egyéni érdek összegének láttatja a közérdeket, vagyis ami az elitnek jó, a többi pedig csak higgye, hogy nekik is jobb lesz. Miért nem a joguralomról beszélünk, amely a jogot és az erkölcsöt együtt szemléli, a jogállam kétséges törvényfelfogása helyett? Miért nem fellebbeztünk a természetjoghoz 1989–90-ben? Miért nem a biztonságot tekintjük a legfontosabb elvnek szemben az igazságosságot elsődlegesnek hirdetőkkel szemben? S vajon milyen szerepe van az államnak? Anyagilag kiürítették, erkölcsileg lejáratták az államot az elmúlt években. Mára talán megérett a helyzet, hogy a többség felismerje, mi fontos, s mi nem.
A kiszámíthatóság kérdése
A modern ember abban különbözik a korábbi embertől, hogy a biztonságot a kiszámíthatóság elvére építi, folyamatosan a jövő felől szemléli a jelenét – innen a vita a konzervatív és a liberalizált baloldal között. Kár lenne tagadni, hogy a marxizmus több eszméje beolvadt a mindennapi gondolkodásmódba egész Európában. Ennek belső erejét a progresszív gondolat adja. Mintha a konzervatív nem fogadná el a haladást. Ez nem igaz. Az viszont igaz, hogy a konzervatív a haladást a korábbi tapasztalatok figyelembevételével szemléli, míg a baloldali a progresszióra úgy tekint, mint valami fátumra, eleve elhatározott, determinisztikus tényre. Ezzel azonban meg is ölik a szabadság elvi lehetőségét. Nem mi döntünk, hanem a „történelem” vagy „az osztályharc”. Sem a demokrácia, sem a szabadság nem eleve elrendelt, azért meg kell küzdeni. Oly sok élemedett korú baloldali mostanában hevesen és olykor emberi méltóságát levetkőzve ordít, mert szerintük veszélyben a demokrácia. Tényleg? A stabilitás örve alatt nem a volt rendszer ilyen-olyan hívei féltik az állásukat, a szabadság nevében pedig saját kiváltságaik elvesztése miatt jajonganak? A szabadság valódi értelme a megszenvedett tapasztalatokon alapul, és felelős – de nem gyáva – döntésekben valósul meg. A haladást pedig egyedül a közérdek védelme szolgálja, nem a cinikus áljogászias érvelés, amely a megkötött szerződések mögé helyez minden önzést és gonoszságot. Minden liberális demokrácia azon az optimizmuson alapszik, hogy a gonosz nem létezik, csak félreértés miatt történik minden rossz. Tartsuk be a szerződéseket, igen, de a rosszakat bontsuk fel – vagy nem az a modernség lényege, hogy minden nemzedéknek joga van saját felfogása szerint berendezni az életét? Politikai problémákat nem lehet jogi kérdésekké alakítani – ez liberális illúzió.
A jólét kérdése
Nem kétséges, hogy a rendszerváltás legfőbb legitimációs erejét a jobb élet ígérete szolgáltatta. Olyanok leszünk, mint a Nyugat – jómódúak, civilizáltak, igényesek és elismertek. Húsz évvel később a mért gazdasági adatok szerint alig vagyunk közelebb a Nyugathoz. Hogyan válhatunk kiegyensúlyozott nyugati liberális demokráciává? Két útja van minden ilyen kísérletnek. Vagy a szabadpiaci mechanizmusokra lehet hagyatkozni, vagy az állam erőskezű vezetésével lehet fejlődőképessé tenni egy országot. Eddig mi inkább az első úton haladtunk. Sok mindent elértünk, de sokat veszítettünk is. Legnagyobb bajunk továbbra is az, hogy nincs elég belső felhalmozásunk, tőkeszegények vagyunk, belső erkölcsi energiáink lemerültek. A költségvetésünk roskadozik a kiadások terhe alatt, az állam egyre kevésbé képes fenntartani az alkotmányos kötelezettségeit. Az új kormány viszont az állam erősítésével igyekszik kitörni a több évtizedes adósságcsapdából és megőrizni a rendszerváltás legitimitását.
Lehet akár erős szavakkal is bírálni ezt a koncepciót, de egy nagy különbség megmarad a korábbi szocialista–liberális és jelenlegi néppárti kormány között: Gyurcsány Ferenc és kormányai erkölcsileg váltak méltatlanná a vezetésre; az Orbán-kormány erkölcsi elkötelezettsége a nép javának szolgálatára nem vitatható. De az erkölcsi fölény nem helyettesítheti a kitűzött célok elérését. A jólét valójában azt jelenti, hogy minden embernek jut munkalehetőség, valamilyen közösséghez tartozik és van reménye, hite életének értelmet adni. Nálunk sokan azzal kérkednek, hogy ők máshol, más állásban milyen kiválóak lennének; holott abban kell kiválót alkotni, amit az ember éppen csinál. Ha a jó célok eléréséhez megvannak a megfelelő emberek, van elég szövetségesük, s mindez végrehajtási eleganciával társul, akkor talán tényleg forradalom részesei lehetünk.
A szerző filozófus, egyetemi tanár
origo.hu
Orbán Viktor: A gazdasági semlegesség hozza a fejlődést és a magasabb életszínvonalat
