Láncdohányos rasszistából szuperhős

Aki Roger Moore jóvoltából ismerkedett meg James Bonddal az 1970-es években vagy az 1980-as évek elején, abban az a kép alakulhatott ki a brit titkosszolgálat hőséről, hogy egy kedélyes, udvarias, elegáns, kissé gyermeteg úriemberrel van dolgunk, aki még a légynek sem ártana. Aki jobban ismeri a 007-es ügynök alkotója, Ian Fleming életét és munkásságát, tudja, hogy James Bond fikarcnyit sem kedves, habzsolja az élet örömeit – az italt, az ételt, a játékot –, láncdohányos, fél a megöregedéstől, a briteket felsőbbrendű lényeknek tartja, nem bízik az alacsony növésű férfiakban, meglehetősen rasszista, és kevésbé sikeres a nőkkel, mint azt Roger Moore elhitette velünk.