A jogi lehetőségek adottak

Az egyik püspök még azt is kijelentette, hogy elég lenne, ha a magyar híveknek csak azt mondanák a szentmisén magyarul, hogy „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”, a szertartás többi része kizárólag szlovákul folyna. Ez azonban egyáltalán nem a pasztoráció felső fokát jelenti

Az idén Jó pásztor vasárnapján, május 15-én rendezik meg azt a hagyományos imanapot Révkomáromban, amelyen az önálló magyar katolikus püspökségért imádkoznak a felvidéki magyar hívek. A mostani lesz a XXII. komáromi imanap, amely a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a komáromi római katolikus plébánia szervezésében valósul meg. Az imanapon a felvidéki magyar hívek lelki gondozásával megbízott főpásztorért, valamint a szükséges számú magyar papért is imádkoznak. Az imasorozatot Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök nyitotta meg Piliscsabán idén márciusban. A főpapi szentmisét Révkomárom főterén Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye magyar híveinek helynöke tartja.
Az imanap legfőbb rendeltetése, hogy létrejöjjön az önálló magyar katolikus püspökség a felvidéki városban. A leendő püspökség élére természetesen magyar püspököt szeretnének a hívek. Karaffa János atya, a Pázmaneum Polgári Társulás elnöke, az imanap egyik szervezője így határozta meg a magyar püspök mivoltát: „Magyar főpásztor alatt olyan főpásztort értünk, aki magyar szívű, magyar ajkú, és felvállalja a felvidéki magyar katolikus közösség pasztorációját.” Ez a mondat azért fontos, mert jelenleg a felvidéki magyar hívek pasztorációját egy magyarul is tudó szlovák nemzetiségű segédpüspök látja el, aki a Nagyszombati Főegyházmegye tagja. Fontos tehát, hogy a felvidéki magyarok főpásztora ne csak segédpüspök legyen valahol az egyik egyházmegyében, hanem mindenkire kiterjedő jogkörrel rendelkezzen, tehát személyi alapon legyen megbízva a magyarok lelki gondozásával. Szlovákiában erre ma valamennyi jogi lehetőség adott, kinevezéséhez jelenleg csak a jóakarat hiányzik. Mint ahogy a felvidéki magyarok számára létrehozandó önálló egyházmegye megvalósításához is.
Bár területi alapon nemzetiségi egyházmegye nem jöhet létre, de személyi alapon – amennyiben ez szükséges – a hívők egy csoportja számára létre lehet hozni plébániát, egyházat, egyházmegyét. E tekintetben Európában több megoldás létezik, hiszen például Bécsben és más nyugat-európai nagyvárosban is működik magyar vagy szlovák lelkészség. Nem beszélve arról, hogy Dél-Szlovákiában minden feltétel és igény adott arra, hogy önálló egyházmegyét hozzanak létre az ott élő magyarok számára, mégpedig magyar megyés püspökkel az élen. Van példa Európában az ilyen megoldásra, hiszen Dél-Tirolnak például német püspöke van.
Az önálló magyar katolikus püspökség létrehozásáról a Szentszék dönt, de Róma mindig figyelembe veszi a helyi püspöki kar – jelen esetben a szlovák püspöki kar – véleményét. A szlovákok eddig nem mutattak hajlandóságot a komáromi magyar püspökség létrehozására. Amíg pedig ez a testület nem nyilvánít pozitív véleményt az ügyben, a Szentszék sem fog előrelépést szorgalmazni. Róma – közvetítőként – keresi ugyan a megoldást, de a szlovák püspökökkel nem fog vállalni semmiféle konfliktust.
A demokratikus változások 1989 után Csehszlovákiában is lehetővé tették, hogy a felvidéki magyar katolikusok előterjesszék jogos igényeiket az egyházi főhatóságnak. Megindult a komáromi imanapok sorozata, emellett regionális szintű imadélutánokat is szerveztek magyar papi, szerzetesi hivatásokért és magyar főpásztorért. 1993-ban 53 000 szlovákiai magyar katolikus hívő kérte aláírásával magyar nemzetiségű püspök kinevezését, ezt képviselőik 1995-ben személyesen eljuttatták a Szentatyához. 2001-ben, a XII. komáromi imanapon Ján Sokol akkori nagyszombati érsek – aki talán leginkább ellenezte az önálló magyar püspökség létrehozását – jelenlétében memorandumot olvastak fel, amely a felvidéki magyar katolikusok gondjaira kívánt rávilágítani, és megoldási javaslatokat vázolt fel. Ebben szerepelt többek között az a követelés, hogy a szlovák püspöki karnak legyen magyar anyanyelvű tagja, aki bírja a szlovákiai magyar katolikus hívek és papok bizalmát, s olyan jogkörökkel rendelkezik, amelyek révén képes lesz a szlovákiai magyar katolikus közösség gondjait megoldani, továbbá a püspöki kar irányításával koordinálni tudja a szlovákiai magyar lelkipásztorokat. A további követelések: a Kassai Főegyházmegyében és a Rozsnyói Egyházmegyében élő katolikus magyar hívek lelki gondozásának legyen magyar püspöki helynök felelőse; a Szentszék az új egyházmegyék létrehozatalakor ne aprózza fel a Szlovákiában egy tömbben élő katolikus magyarságot; a szlovák püspöki kar a hatékonyabb lelkipásztorkodás érdekében az egyes szakbizottságok mellett hozzon létre magyar szekciókat is; s végül: a teológiai képzés során a magyar anyanyelvű kispapok megfelelő szervezeti formák segítségével anyanyelvükön is kaphassanak képzést.
A memorandum megfogalmazása után eltelt időszakban a vázolt pontokban érdemi előrelépés nem történt. Felcsillanni látszott a remény, amikor új segédpüspököket nevezett ki a Szentatya a Pozsony–nagyszombati Főegyházmegye részére. De a választás nem magyar nemzetiségű egyházi emberre esett. A kinevezett, magyarul is beszélő szlovák nemzetiségű új segédpüspök, Orosch János minden igyekezete ellenére sem kapott olyan jogköröket, amelyek révén vállalhatta volna a magyar katolikusok képviseletét. A XVIII. komáromi imanapon a felvidéki magyar hívek több mint 3500 aláírást gyűjtöttek össze alig három hét alatt a szentatyát üdvözlő nyilatkozathoz, amelyben kérik megfelelő jogkörökkel felruházott magyar főpásztor kinevezését. Azóta elaludt az ügy.
A 2001-es népszámlálás alkalmával a szlovákiai magyarok 65 százaléka, mintegy 372 ezer fő vallotta magát katolikus vallásúnak. Nagy részük – mintegy kétharmaduk – a Pozsony– nagyszombati Főegyházmegyében él. A régóta esedékes új egyházmegyei felosztásban – amely rendkívül hátrányos a felvidéki magyarság számára – az eddig négy egyházmegye területén élő magyar katolikusok immár hat egyházmegyében vannak jelen. A felosztásnál, az állami közigazgatáshoz hasonlóan, észak–déli irányban húzták meg a határokat. Az eddig nagyrészt egységes tömbben elhelyezkedő magyar esperesi kerületek és plébániák most különböző egyházmegyékhez tartoznak.
Miért is öntöttek olajat a tűzre a felvidéki magyar hívek azzal, hogy kérték és kérik az önálló magyar katolikus püspökség létrehozását? A szlovák püspöki kar azzal érvel, hogy Dél-Szlovákiában a magyar ajkú hívek pasztorációja teljesen megoldott (egyébként a nemzetiségi politikára hivatkozva a mindenkori szlovák kormány álláspontja szerint Szlovákia az emberi jogok érvényesítése területén „második Svájc”). A lelkek üdve viszont megkívánja, hogy a szlovák püspöki kar hatékonyan, érdemben foglalkozzon az önálló magyar püspökség létrehozásának kérdésével. Persze, ők azt mondják, hogy Szlovákiában mindenki tud szlovákul, ezért nem is kellene magyar nyelvű mise. Az egyik püspök még azt is kijelentette, hogy elég lenne, ha a magyar híveknek csak azt mondanák a szentmisén magyarul, hogy „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”, a szertartás többi része kizárólag szlovákul folyna. Ez azonban egyáltalán nem a pasztoráció felső fokát jelenti, sőt: lenézi a magyar híveket, s degradálja nyelvüket és érzéseiket.
Fontos az önálló magyar püspökség létrehozása Révkomáromban, illetve magyar megyés püspök kinevezése azért is, hogy ne csak alkalmi megoldások szülessenek a magyar hívek pasztorációja területén, hanem központi irányítás alá és magyar kézbe kerüljön a felvidéki magyar hívek lelki gondozása.