A született filmszínésznő

Már késő, mondta Bara Margit, és nem ment el, hogy átvegye a filmszemlén az életműdíjat. Bara Margitnak tökéletesen igaza van. Valóban késő, sőt reménytelen őt kiengesztelni, és nem is siette el a szakma. Csak 2002-ben kapott Kossuth-díjat is, amikor már negyed százada nem volt színpadon. De mint tudjuk, a Kossuth-díj nem a szakmától kapott kitüntetés… Pedig lett volna miért bocsánatot kérni tőle, hiszen a színésznőt, aki nemcsak gyönyörű volt, hanem vesztére tehetséges is, valójában féltékeny, irigy kollégái tették tönkre, és csak másodsorban a politika, amelyről viszont tudjuk, hogy nem csak úgy történik felettünk. Gyarló emberek keverik a lapjait.
Aligha lenne illő ünnepi alkalmon feleleveníteni rég múlt szomorú eseményeket, ha nem Bara Margitról lenne szó. Hisz az ő neve nemzedékek tudatában összefonódott az Ónody-üggyel, amelynek úgy lett áldozata és egyik főszereplője, hogy részt sem vett benne, sőt mit sem tudott róla. A munkásból lett vendéglátó-ipari vállalati vezérigazgató, Ónody Lajos szeretett nagy mulatozásokat rendezni a felső pártvezetésnek, és a pletyka szerint e dáridók egyik résztvevője volt Bara Margit is. Ónodyt a hatvanas évek közepén elítélték egy vélhetőleg koncepciós perben, börtönbe került, a botrány igazi vesztese azonban Bara Margit lett. Az emberek utánakiabáltak az utcán, obszcén telefonokat, gyalázkodó leveleket kapott, a Nemzeti Színházból el kellett mennie, csak egy-két kolléga védte, a szakma elfordult tőle. Végül úgy döntött, otthagyja a színészetet. „Én még évekig vegetáltam a pályán, vártam, hogy valaki segít. De be kellett látnom, hogy nem megy. Annyira meg lettem félemlítve, s vagyok a mai napig, hisz még mostanában is rám törnek indokolatlan félelemérzetek, hogy ebben a lelkiállapotban nem lehetett játszani. Ha nincsenek a szerető szüleim, akikhez hazamenni Erdélybe menekülés és megnyugvás volt, ha nem lett volna mellettem a férjem, már biztosan nem élnék. Ennél kevesebb miatt is megölik magukat az emberek” – nyilatkozta 2002-ben a Magyar Nemzetnek.
Azon a beszélgetésen, amelyből ez az interjú született, elhangzott sok név, nagy, máig köztiszteletben álló színészek neve. Kulissza mögötti történetek felhevült férfi kollégák heves, ám hiábavaló ostromáról, hisztérikus, féltékeny színészfeleségekről, megbántott hiúságokról, amelyeket leírni nem lehet, mert bizonyítani sem, csak reménykedhetünk, hogy Bara Margit vezetett egy titkos naplót, és attól egyszer kitisztul a kép. Arra a kérdésre, van-e gyanúja, kinek köszönheti meghurcoltatását, karrierje kettétörését, azt mondta: „Csak olyan ember indíthatta el ezt a szóbeszédet, csak olyan találhatta ki, aki bejáratos volt a pártközpontba. Például valamelyik kolléga, aki szívesebben látta volna a feleségét az én helyemen.”
Amint 1955-ben Magyarország területére lépett, filmfőszerepet kapott, és egymás után jöttek a sikerek. Azt tartották Bara Margitról, hogy született filmszínésznő. Páger Antal, aki közismerten rendkívül tudatos színész volt s emellett zseniális (bizonyítva, hogy a tehetség csak egyik összetevője a sikernek), nem véletlenül választotta épp őt partneréül. A film más eszközöket igényel, mint a színház. Közelről mutatja az arcot, ezért szükség van a gazdag érzelemvilágra, a kifejező szemre. Bara Margit képes volt tisztaságot sugározni. De mert a színészet nemcsak tehetség, hanem lelki erősség is, ezen a pályán azok maradhatnak talpon, akik ütésállók. Akik lerázzák magukról a megaláztatásokat, akik túl tudnak jutni a mellőzöttség időszakán is. El lehet intézni ezt a történetet tehát azzal is, hogy Bara Margit nem volt elég ütésálló. Csakhogy ez a történet ennél sokkal több. Épp ezért kellett volna már nagyon régen bocsánatot kérni tőle. Valahogy ki kellett volna engesztelni.
A filmszemlén személyes jelenléte híján régi filmjeiből nézhetett a közönség. Bara Margit hat esztendeje beteg, agyvérzést kapott. Igaza volt, hogy nem ment el az ünnepségre, nem hagyta, hogy megcsodálják túl a nyolcvanon, betegen. Tehát úgy élhet bennünk, ahogy a filmvászon megörökítette: tisztaságot sugározva.