Balog: Richard Field szerepe elítélendő

Nagyon kritikusnak látom azt a szerepet, amit ebben az ügyben játszott, és elítélendőnek is tartom, ez az én magánvéleményem jelenleg – fejtette ki tegnap Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár Richard Fieldről, aki húsvét előtt megszervezte a gyöngyöspatai cigányok utaztatását.

Munkatársunktól
2011. 05. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha lezárul a vizsgálat, akkor látni fogjuk, hogy kiknek volt az érdeke, hogy ilyen kis nagypénteki akciókkal örvendeztessék meg a nemzetközi nyilvánosságot – fejtette ki Balog Zoltán az MTI tudósítása szerint. Hozzátette: ha az Országgyűlés vizsgálatot tart a gyöngyöspatai eseményekről, akkor azon Richard Fieldnek meg kell jelennie, mert „ha valakinek az az önképe, hogy segíteni akar ennek az országnak, akkor azt gondolom, hogy el kell menni és ott helyt kell állni”. Balog elmondta, pillanatok alatt elterjedt, hogy „evakuálásról” van szó, holott csak pár napos üdülés volt a program. – Talán el sem indultak még a buszok Gyöngyöspatáról, a nyugati sajtóorgánumokban már a megjelentek a hírek, tehát nyilván nem véletlen, hogy így volt – fogalmazott.
*
Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, illetve az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról múlt héten terjesztett be önálló képviselői indítványt a parlamentben két fideszes honatya. Az előterjesztés egyebek mellett a bizottság feladatául szabja a gyöngyöspatai romák „húsvéti utaztatása” körülményeinek és szervezésének feltárását. Az eseti bizottságnak foglalkoznia kell azzal is, hogy kinek a megbízásából és milyen szerepet játszott a Gyöngyöspatán lezajlott eseményekben Richard Field, valamint kinek a megbízásából és milyen céllal állította valótlanul, hogy evakuálni kell a helyi lakosságot; mely magyarországi, esetleg külföldi szervezetek támogathatják az üzletember szerepvállalását, és mely külföldi szervezetekkel, sajtóorgánumokkal tarthat fenn kapcsolatot. Az előterjesztők kivizsgálnák, kik és miért nyújtanak téves, Magyarországot indokolatlanul rossz fényben láttató információkat, lejáratva ezzel Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt.
Richard Field nem ismeretlen a hazai közéletben. A „civil” kezdeményezések között elsősorban a magyarországi Vöröskereszttel való kapcsolata jelentős, legalábbis jobbkeze, Datki Szabolcs korábban ezt mondta lapunknak. A pártpolitika környékén is megmozdult, ennek – legalábbis kívülről látható módon – legjelentősebb momentuma az volt, amikor 14 millió forintot adott az LMP kampányára. Fizetett munkatársa, a már említett Datki Szabolcs a szakértelmével segítette a zöldpárt önkormányzati korteshadjáratát, mostanában a püspökladányi időközi választásban vesz részt; szintén kampánytanácsadóként és szintén a Lehet Más a Politika érdekében. Hogy Fieldnek honnan van pénze, azt nem tudni, hiszen a fellelhető közhiteles dokumentumok szerint hazai érdekeltségei egyáltalán nem állnak fényesen.
És hogy miért éppen Magyarország? Mint megírtuk, az üzletember a CIA-vel (az amerikai hírszerzéssel) közismerten elsőrangú kapcsolatot ápoló Columbia Egyetemre járt, ahol – mondja – lenyűgözték magyarországi származású tanára, Deák István előadásai. A professzor egyébként, idéztük szerdán, nemrégiben a The New York Review of Booksban megjelent írásában méltatta az LMP-t. Arról is említést tettünk, hogy egy Field nevű személyhez köthető amerikai alapítvány bőkezűen támogatja a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezetet, amely bizonyos szempontból az LMP bölcsőjének is tekinthető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.