Bizonytalan Schengen jövője

Legkorábban másfél-két év múlva lehet majd visszaállítani a schengeni övezeten belüli belső határellenőrzést, ez azonban nem jelentheti majd a schengeni vívmányok lebontását. A tegnapi bizottsági javaslat szerint a menekültügyek uniós kezelésének javítása céljából a belső ellenőrzés visszaállítására olyan esetben is sor kerülhetne, ha az övezet külső határainak egy részére kivételesen nagy bevándorlási nyomás nehezedne.

Balogh Roland
2011. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Politikai megállapodás születhet a magyar elnökség végéig a schengeni rendszer reformjáról, amelyet az Európai Tanács június 24-i ülésén el is fogadhatnak, ám egyelőre még a tervezés folyamata zajlik, a szándék megvan, a részletek kidolgozása most kezdődik – mondta lapunknak Ódor Bálint. Az uniós ügyekben illetékes helyettes külügyi államtitkár szerint azonban a vonatkozó jogszabályokat leghamarabb másfél, két év múlva lehet alkalmazni. Mint rávilágított, a cél a rendszer megerősítése, amely gyakorlatilag három pillérből állna. Első körben erősíteni kell a közös külső határőrizet rendszerét, amely egyúttal a közös uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex megerősítését, a rendelkezésre álló források és eszközök fejlesztését is jelenti. Emellett tovább kell erősíteni a harmadik országokkal való együttműködést. Ezt az EU térségi támogatási, felzárkóztatási programokkal, az adott országok ottani határőrizetének erősítésével, hatékonyságuk növelésével, illetve a visszafogadási egyezmények megkötésével, azok eredményes működésével kívánja elérni. A bizottsági javaslat alapján a belső határellenőrzés ennek a komplex rendszernek a harmadik pillére lenne, az úgynevezett utolsó mentsvár, bevezetése eseti, ideiglenes jellegű lehet és nem hosszú időszakokra szólna. A belső határok 30 napos, egyszer meghosszabbítható ellenőrzése jelenleg is lehetséges a közrend védelmére hivatkozva például sportrendezvények ideje alatt, és Németország ezt alkalmazta a 2006-os labdarúgó-világbajnokság idején, míg Ausztria a 2008-as Eb alatt.
– Támogatjuk az EB elképzeléseit, hogy a szigorításokat ne lehessen majd önkényes alapon végrehajtani, a belső határellenőrzéshez minimum a tagok minősített többségének szavazatára, vagy akár a teljes tagság egyöntetű helyeslésére lesz szükség – mondta Ódor Bálint. Hozzátette, a folyamat átnyúlik a magyar elnökség utáni időszakra, ezért fontos, hogy a magyar érdekeket is megfelelően figyelembe vegyük. Így ad hoc jelleggel, például sem Ausztria, sem Szlovákia nem vezethetne be egyoldalú határellenőrzést Magyarországgal szemben. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy az ellenőrzések visszaállítása milyen típusú határszakaszokat érintene, nehéz ugyanis repülőre szállnia egy, már az övezetbe beérkezett illegális bevándorlónak. Ők főleg vízi vagy szárazföldi utakon próbálkoznak, ráadásul a reptereken, még a zónán belüli belső járatokon is kötelező legalább személyazonosító igazolványt felmutatni az utazás megkezdése előtt.
Az arab helyzet miatt kialakult, főleg a nagyarányú tunéziai bevándorlási hullám okozta helyzet ugyanakkor képlékeny. Noha a franciák, olaszok és németek is jelezték, nem céljuk a schengeni vívmányok csorbítása, az észak-európai országok – Norvégia, Svédország, Finnország, Izland és Dánia – rendőrségeit tömörítő szervezet e reformszituációt kihasználva a schengeni egyezmény felfüggesztését és a belső határellenőrzés viszszaállítását vetették fel a balti köztársaságokkal szemben. Mint mondták, azért, mert a skandináv államok területén a szervezett bűnözéssel összefüggő bűncselekmények mintegy 80 százalékát észt, litván vagy lett állampolgárok követik el. Az EB most beterjesztett javaslatait az uniós bel- és igazságügyi miniszterek ez ügyben tartandó május 12-i rendkívüli ülésén vitatják meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.