Gesztusok

Egyperces néma csenddel emlékeztek meg szerdán a felkelő nap országában arról, hogy pontosan két hónappal korábban, március 11-én, helyi idő szerint délután 2 óra 46 perckor Japánra szakadt az apokalipszis.
A Richter-skála szerinti 8,9-es erősségű földrengés, majd az ezt követő szökőár, valamint a fukusimai atomerőmű katasztrófája hivatalosan eddig huszonötezer életet követelt, az eltűntek száma a mai napig tízezerre tehető.
A romok eltakarítása ma is tart. Az összedőlt házak törmelékei közül – Pompeji hamuba fagyott tárgyaihoz hasonlóan – folyamatosan bukkannak elő a hétköznapok pillanatok alatt elsöpört relikviái. Asztalok, székek, könyvekkel megpakolt iskolatáskák.
És egy szép japán hagyomány kellékei is. Képünk (fenn) az Ivate prefektúrában található Rikuzentakatában készült, ahol a cunami előtt nem sikerült lezárni a kikötő zsilipjeit. A romok között a császári párt és egyik udvarhölgyüket mintázó porcelánbabák fekszenek. Japánban minden év március harmadikán ünnepelik a hinamacurit, a babafesztivált, avagy a fiatal lányok ünnepét. Ennek részeként februárban minden olyan otthonban, ahol leánygyermek van, az uralkodói udvart jelképező díszes bábukat helyeznek el piros vászonnal bevont lépcsőzetes állványokra. A hiedelem szerint ezek a babák – a legfelső sorba a császárt és a császárnét helyezik – magukkal viszik a rossz szellemeket.
A romok között talált apró császárné haja zilált, fején elcsúszott a korona, de töretlenül áll párja, a császár mellett.
Az igazi Micsiko császárné férjével, a 77 éves Akihito császárral most sorra látogatja a földrengés által leginkább sújtott területeket. Üzenetük 117 ezer földönfutóvá vált honfitársuknak: ne adják fel!
A japánok pedig nem adják fel, türelmük azonban fogytán, s indulataik Kan Naoto miniszterelnök, valamint a fukusimai erőművet üzemeltető Tepco cég ellen irányulnak.
Kan Naoto, aki öt év alatt az ötödik kormányfő, bejelentette, mindaddig nem veszi fel miniszterelnöki fizetését, amíg nem áll helyre a rend az atomerőműben. Persze mi ez a háromszázmilliárd dollárnyi kárhoz képest, de jelentőségteljes és szükséges szimbolikus gesztus.
Norio Cuzumi elnökhelyettessel az élükön a Tepco vezetői is felkeresik azokat a hajlék nélkül maradt embereket, akiket ki kellett költöztetni az atomerőművek közeléből. Nem magyarázkodnak az átmeneti szállásokon meghúzódó pórul jártak előtt: földig hajolva bocsánatot kérnek tőlük. Megteszik, mert tudják, felelősségük van abban, hogy pokollá vált a földrengéstől, víztől és sugárzástól heteken át rettegők élete. Korunk hősei, hatalmasságai, a nagyvállalati igazgatók a földönfutók előtt hajlonganak!
Az előadás, a mozdulat persze hamisítatlanul japán. A gesztus azonban egyetemes.
Vajon itthon felfogják-e a Mal Zrt. vezetői, mit jelentett volna vállalni a felelősséget, és bocsánatot kérni akkor, amikor sokaknak mindenük veszni látszott?