Holtversenyben Franciaországgal

Nagyon egyszerű letesztelni, hogy egy országban korlátozzák-e a híradásokat vagy sem. Mindössze meg kell próbálni megjelentetni egy olyan címlapot, amelyen az áll, hogy „megszűnt a sajtószabadság”. Ahol ez megjelenhet, ott szabadság van, ahol nem, ott nincs

Laptársunk, a Népszabadság szinte kéjes örömmel adta hírül: „Leminősítette Magyarországot a Freedom House.” Nem másról van szó, mint az országok besorolásáról a sajtószabadság mértéke szerint. Az újság azt sem mulasztja el közölni, hogy hazánk hét pontot esett egyetlen év alatt, ami „példátlan a demokráciák között”. Majd a kegyelemdöfés: „Hajszálra vagyunk a részben szabad országoktól.”
Ezt mondják manipulált híradásnak.
Képzeljük magunkat kollégáink helyébe. Megjelentetnek egy címlapot január 3-án, amelyen egyetlen mondat szerepel – igaz, az 23 nyelven –, nevezetesen ez: „Magyarországon megszűnt a sajtószabadság.” Ezt megtámogatják a külföldi „nagyok”, hogy mást ne említsünk, például Daniel Cohn-Bendit. A magyarországi szocialisták és holdudvaruk mindent elkövet, hogy nemzetközi szervezeteknél, az Európai Parlamentben, a külföldi sajtóban, pódiumbeszélgetéseken, folyosókon suttogva, duruzsolva elhitessék, hogy hazánkra sötét lepel borult. Majd jön ez a fránya Freedom House, amely, bár rontott hazánk pontozásán, de nem rontott besorolásán: Magyarországon szabad a sajtó, mondja. Nos, ebben a helyzetben a Népszabadságnak nem marad más választása, mint hogy a nyilvánvaló tényeket meg kell próbálni hozzáigazítani a több hónapos lejárató akció által – részben sikerrel – felvázolni szándékozott képhez.
A balliberális körök, tudjuk, annak örültek volna a legjobban, ha végre valaki már úgy igazán elmarasztalja hazánkat, de ez eddig még nem történt meg. Elsősorban ugyebár az Európai Unióra szokás várni, pontosan úgy, mint annak idején Moszkvára. Pártfogó ugyanis mindenkinek kell, egyedül a világ ellen nem lehet élni, ez emberi szükséglet. Aki nem talál magának támogatót itthon – például a katasztrofális „népszerűségi” mutatókkal rendelkező szocialisták –, az szalad külföldre. És ilyenkor különösen fájdalmas, ha a bennszülöttek rovására évtizedeken át agyondicsért, dédelgetett, kényeztetett külföld kosarat ad. Ha csak egy kicsit is.
Visszatérve a sajtószabadság-indexekhez: számos intézet készít ilyen listákat, ezek közül kettőt szokás igazán komolyan venni. Az egyik a már említett Freedom House-é, a másik Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi érdekképviseleté. Hogy jobban tudjuk értékelni a Népszabadság már idézett öles címeit, érdemes kicsit elmélyedni a felmérésekben.
A Freedom House 2010-es listáján Magyarország a negyvenedik helyen szerepel, előtte egy évvel a 33. volt. Ez az a bizonyos hétpontos esés. A Népszabadság ehhez teszi hozzá, hogy hajszálra vagyunk a „részben szabad” országok nem túl dicső klubjától. Nem igaz. A szabad országok középmezőnyében vagyunk, a 70. helytől kezdődnek a korlátozottan szabad sajtójú államok. Az utóbbi hat évben egyébként Magyarország eredménye 2004-ben volt a legrosszabb, akkor 45.-ek voltunk (akkor persze nem volt harsogó szalagcím a hírből); a legjobb értékelés a már említett 2009-es 33. hely. A mostani 40. hely tehát nagyjából a közepén van annak a sávnak, amelyben hazánk az utóbbi években mozgott. Igaz, hogy a listán szereplők között harminckilenc országban szabadabb a sajtó, mint nálunk, de vegyük észre, hogy több mint 150-ben nem. Ezt pedig úgy hívják: világélvonal. Anélkül, hogy visszamenőleg elemeznénk a többi „nagy” demokrácia helyezését, csak a legutóbbi listát vegyük górcső alá: holtversenyben osztozunk a negyvenedik helyen Franciaországgal. Azzal a Franciaországgal, amelynek politikusai, értelmiségijei és újságírói olyan hevesen támadták hazánkat éppen a sajtószabadság lábbal tiprása miatt. Szlovákia, Spanyolország, Lengyelország, Szlovénia, Lettország és Görögország – európai demokráciákról és uniós tagállamokról beszélünk – mind mögöttünk van a listán, bár még szabadnak mondhatók. Olaszország a maga 72. helyével viszont már a „részben szabad” kategóriába tartozik, a szintén EU-tag Románia pedig, még jobban lemaradva, a 88.
Érdemes megnézni a Riporterek Határok Nélkül felmérését is. Ennek a szervezetnek a módszertana lényegesen eltér a Freedom House-étól. Hogy a mért eredmény mennyire függ a mérőeszköztől, azt egyébként jól mutatja, hogy 2003-ban mindkét intézet 21.-nek értékelte hazánkat a világ országai között, 2006-ra ugyanakkor az RSF szerint kétszer jobbak, tizedikek, a Freedom House szerint viszont kétszer rosszabbak, 40.-ek voltunk. Azt is érdemes megnézni, hogy ameddig az RSF szerint 2006-tól kezdve a Fidesz–KDNP 2010-es győzelméig folyamatosan csökkent a sajtószabadság Magyarországon, addig a Freedom House szerint folyamatosan nőtt. Hogy ebből mi következik? Semmi az égvilágon, ha csak annyi nem, hogy óvatosan kell kezelni az ilyen felméréseket. Anélkül tehát, hogy az elemzőket elemeznénk (véleményünk persze lehet), maradjunk az általuk közölt számoknál. Mindannyiunk nagy kedvence, az újságírók mennyországa, a szabadság elsődleges fokmérője és hivatkozási mintaállama, Franciaország a nemzetközi újságíró-szervezet szerint 2010-ben messze-messze lemaradva mögöttünk áll, a 44. a felsorolásban. Olyan példás demokráciák sorolták maguk mögé, mint Tanzánia, Suriname, Trinidad és Tobago vagy éppen Ghána. Ezen a listán egyébként Magyarország a 23., megosztva a helyet Csehországgal. Ezzel az eredménnyel az Európai Unió országait tekintve is a középmezőnyben vagyunk. Az RSF-nek pedig esze ágában nincs megkérdőjelezni azt, hogy Magyarországon szabad a sajtó.
Lehetne még turkálni a számoszlopokat, de nem érdemes. Sokkal fontosabb, hogy valójában miként érzik magukat az újságírók egy-egy országban. Tudjuk, hogy – mint ahogyan a közbiztonság terén is – a szubjektív biztonságérzet és a valódi biztonság-bizonytalanság mértéke között jelentős eltérés lehet. És ezt nemcsak mi tudjuk, hanem a Népszabadság, a Népszava, a 168 Óra, a Magyar Narancs és még jó néhány „műhely” munkatársai is. Tudják, és azt is tudják, hogy mérési módszertől függetlenül abban minden intézet, szervezet megegyezik, hogy hazánkban teljesen szabadon, sok híres demokráciánál szabadabban dolgozhatnak az újságírók. Pontosan tudják: nagyon egyszerű letesztelni, hogy egy országban korlátozzák-e a híradásokat vagy sem. Mindössze meg kell próbálni megjelentetni egy olyan címlapot, amelyen az áll, hogy „megszűnt a sajtószabadság”. Ahol ez megjelenhet, ott szabadság van, ahol nem, ott nincs.
Biztosak lehetünk tehát abban, hogy a jelenlegi kormány a demokrácia játékszabályai szerint játszik a demokraták pályáján. Ameddig büntetlenül hangoztathatják ennek ellenkezőjét azok, akik az ország tönkretevőinek falaztak, addig sajtószabadság van. Ameddig diktatúrával riogathatnak ma azok, akiknek annak idején egy szavuk sem volt a kormányzati körökig érő, ellenzéki újságírókat drogügybe keverni szándékozó bűncselekmények ellen, addig biztosak lehetünk benne: nem hogy szabad, hanem még egy kicsit túlságosan is szabad a sajtó Magyarországon. Tartalék még van a rendszerben, az látható. A Freedom House szerint még harminc hely kiadó mögöttünk a mintaállamok sorában.