Karnyújtásnyira a magyar vadvilág

Török Zoltán és stábja két éve a fejébe vette, filmre viszi a puli- gulyás-puszta sztereotípia mögött rejtőzködő Magyarországot. A Vad Magyarország – A vizek birodalma ugyan nem ad hiánytalan képet a Kárpát-medence élővilágáról, testközelbe hoz rejtett részleteket, miközben egy rétisas-fészekalja és egy fiatal vidra történetével szórakoztat. Török Zoltán korábbi rendezése, a Vidrasors (2007) után új mozija is szemledíjas lett: a vasárnap zárult 42. Magyar Filmszemlén a Vad Magyarország megkapta a legjobb tudományos ismeretterjesztő filmnek járó elismerést.

A francia és a német tévénézők már akkor láthatták a filmjét, amikor hazai bemutatóról még szó sem volt. Külföldi piacra forgatott?
– Szó sincs róla. Mielőbb szerettem volna magyar premiert, csak a szűk egyórás magyar verzió elkészítéséhez és bemutatásához sokáig nem találtunk támogatót. A német közszolgálati tévécsatorna, a Nord Deutscher Rundfunk már a forgatás elején, 2009-ben fantáziát látott az ötletben, pénzt is adott a forgatáshoz. Később a francia Arte-val és még két másik német csatornával szerződtünk, de itthon nehezebb dolgunk volt. Kilincseltem, hogy támogatást szerezzek a magyar mozifilmverzióhoz, aztán a Gemenc Zrt. egyszer csak rábólintott, és a Nemzeti Kulturális Alap is juttatott pénzt az utómunkálatok elvégzéséhez. Fontos, hogy ha már végre összejött, minél többekhez eljusson a film. Az a tervem, hogy a nyári televíziós bemutató után ingyenesen elérhetővé teszem az interneten. Az összes korábbi filmemmel is így tettem.
– A filmszemle díja a szakma elismerése, de a nézők már az áprilisi bemutató előtt felkapták a filmet; az előzetest két videomegosztón összesen hetvenezren nézték meg. Mit gondol, mi lehet az oka a várakozásnak?
– Talán rátapintottunk valami lappangó igényre. Magyarországon, Magyarországról eddig még nem készült olyan magas minőségű, átfogó természetfilm, amely elérte volna a tévétársaságok ingerküszöbét is, miközben a nézők a jelek szerint szívesen fogadnák a mozi minőségű, szórakoztató természetfilmeket.
– És a német, a francia nézők? Külföldön a természetfilm már komoly üzlet, a piac csaknem telített. Mivel tudta felkelteni a producerek érdeklődését?
– A történettel. Elképesztő minőségű skandináv sorozatot mutattak be épp a Vad Magyarország előtt az egyik német tévécsatornán, a visszajelzések alapján a nézők mégis a magyar filmet szerették jobban. Annyi csavart tettünk a természetfilmek szokásos forgatókönyvébe, hogy egy egész éven átívelő sztorira fűztük fel a képeket, és szinte megszemélyesítettük a főszereplőket.
– Miért döntöttek a szórakoztató természetfilm koncepció mellett?
– A nagy, látványos, szinte epikus természetfilmhez erre alkalmas táji környezet és állatvilág kell. Magyarországon nincs grizzly, oroszlán és jeges hegycsúcsok, van viszont vidra, szarvas, gyönyörű árterek és megannyi apró részlet, amit rövid történetekbe ágyazva érdemes megmutatni. Így tűnt kézenfekvőnek. Másrészt úgy gondolom, hogy egy jó természetfilmnek többet kell nyújtania az ismeretterjesztésnél – hatnia kell az érzelmekre, szórakoztatnia kell. Csaknem két éve Svédországban élek, külföldön már rég ez a szemlélet uralkodik.
– Svédországból ingázva hogyan lehetett megoldani, hogy zökkenőmentes legyen a forgatás?
– Nem volt egyszerű, másrészt segített, hogy kívülről tudtam látni a tájat, amibe aztán a háromhetes forgatási szakaszok alatt a legapróbb részletekig belevesztem. Volt, hogy a sakálok kedvéért a repülőtérről fordultam vissza; sokszor hiába vártunk napokig egyetlen snittre. A búvároperatőrünk hétszer merült a jeges vízbe, hogy a harcsák telelését megörökítse. A Tisza-virágzás majdnem kifogott rajtunk; 2010-ben az árvíz miatt alig volt, végül sikerült filmre vinni. Minden helyszínen volt helyismerettel rendelkező segítőnk – enélkül talán nem is ment volna.
– Alkalmas ez a film arra, hogy a nézők Magyarország képét átformálja?
– Biztos vagyok benne, hogy igen. Ez is volt a munkánk célja, részben. Sokszor én magam is meglepődtem egy-egy jelenségen; a balinok vándorlását például még soha senki nem vitte filmre. Biológia szakot végeztem, és nem ma kezdtem foglalkozni a természetfilmezéssel, de azt kell mondanom, sokkal gazdagabb a Kárpát-medence élővilága, mint hittem.

Névjegy. Török Zoltán több mint tíz éve foglalkozik természetfilmezéssel, pályáját rövid magyarországi gyakorlat után a svéd Scandinature Filmsnél kezdte, a BBC természetfilmes szerkesztőségében David Attenborough mellett is dolgozott. Elsősorban nyugat-európai (Arte, BBC, France5) és tematikus (Discovery Channel, National Geographic) csatornáknak forgat, hazai ismertséget 2001-es Ciánblues – A mérges folyó című dokumentumfilmjével szerzett. A Vad Magyarország négyfős stábjával és öt kamerával húsz helyszínen öszszesen 234 napot forgatott, és
53 625 kilométert tett meg a magyar utakon.