Gyönyörűséges királykék-sárga íriszek a házfal tövében, emberi kéz nem tudna létrehozni nemesebb és finomabb szépséget. Mögöttük romos, ajtótlan, tetőtlen ház, a falon karimás foltokban penész. Az íriszeken kívül se közel, se távol növény, csak torokszorító szegénység, szakadt rongyok az ablakon, mezítlábas gyerekek és bolhás kutyák. Mátraverebély néhány utcája a roma mélyszegénység pokla, de az íriszeket nem érdekli, honnan hajtanak, ők ragyognak, mert ezt a feladatot kapták a Teremtőtől.
Szentkúton egészen más a világ, a kegytemplomot körülöleli a májusi erdő, mindenütt virágok és táncoló napfoltok. Kedves hely ez a romáknak, évente megrendezik a hagyományos cigány búcsút, a kegyoltár felújításához is jelentősen hozzájárul a cigány közösség.
A templomban zajlik a szentmise, Beer Miklós váci püspök az irgalmas szamaritánus történetéről prédikál, aki nem nézte, ki és honnan származik az a sebesült ember, akinek segítséget nyújtott, egyszerűen csak a szíve vezette.
Zengenek az ismerős szövegű egyházi énekek, de a legtöbbnek más a dallama, mint amit megszoktunk, cigány dallamok ezek. Sorra kerülnek a nehéz, archaikus szövegek: „Zöld az erdő, zöld a hegy is. A szerencse jön is, megy is. / Gondok kése húsunkba vág, képmutató lett a világ. / Egész világ ellenségünk, űzött tolvajok közt élünk. / Nem loptunk mi, csak egy szöget Jézus vérző tenyeréből. / Isten, könyörülj meg nékünk, ne szenvedjen tovább népünk, / megátkoztál, meg is vertél, örök csavargókká tettél” (Bari Károly fordítása cigány nyelvből). Eljöttek a váci egyházmegye roma énekesei, csatlakozik hozzájuk gitárral Balogh József, a Kalyi Jag zenésze, akit lovaggá is avatnak. Szintén Kalyi Jag-os Baloghné Künstler Ágnes, éneke keresztülszáll a templomon.
Állnak sorban a lovagok, csupa megtermett cigány ember, van közöttük erős, magas, komoly családapa meg mosolyra álló szájú kamasz, és valamennyiüknek olyan megilletődöttség sugárzik az arcáról, hogy mindenkire átragad ez az érzés. Minden avatandón fehér kesztyű, hosszú köpönyegük királykék. Elöl a jeruzsálemi lovagrend, hátul Boldog Ceferino neve és jelképei ráhímezve pirossal. Ceferino Giménez Malla (cigány nevén El Pelé) mártírrá lett spanyolországi lókereskedő volt, tőle kapta a rend – amely a világ első cigány lovagrendje – a nevét. Mélyen vallásos életet élt, naponta járt misére, rendszeresen imádkozta a rózsafüzért, a rózsafüzér szentjeként is tisztelik. Felesége halála után a ferences harmadrendbe is belépett. A spanyol köztársaságiak szemében az lett a bűne, hogy a polgárháborúban meg akarta menteni egy pap életét. A cigányok közt elterjedt legenda szerint megkérdezték tőle, van-e fegyvere, mire azt mondta, igen, van, és elővette rózsafüzérét. Emiatt bebörtönözték. Két hét múlva, ítélet nélkül, papokkal és más világi hívőkkel együtt – valószínűleg 1936. augusztus 9-én hajnalban – végezték ki a kommunisták. Utolsó szavai ezek voltak: „Éljen Krisztus király!” El Pelének fontos szerepe van a római katolikus egyház cigánypasztorációs gyakorlatában.
Közben a lovagok avatása zajlik, a jelöltek imájukban azt kérik Jézustól, segítsen békességet vinni oda, ahol békétlenül élnek cigányok és nem cigányok. Ezt az alapító okirat is megfogalmazza: „A Boldog Ceferino Lovagrend egy cigány keresztény közösség, amely fontosnak tartja, hogy mi, cigány magyarok is elfogultság nélkül vizsgáljuk meg önmagunkat és közösségeinket. Vegyük észre erényeinket, hibáinkat. […] Bátorítsuk testvéreinket, merjünk nyitni nem cigány honfitársaink felé, hogy közös hazánkban, közös felelősségünk tudatában járuljunk hozzá a társadalmi béke megteremtéséhez, fenntartásához. Ne engedjük, hogy elhitessék velünk, nem vagyunk részei a nemzeti közösségnek!” Beer Miklós püspök azzal bocsátja el őket a templomból: „Küldetésetek van, járjatok békével!”
Negyven kilométer ide Gyöngyöspata. Néhány órával később, amikor véget ér a vakuk villogása, és a kamerák is elvonulnak, már lehet nyugodtan beszélgetni. Csemer Csaba helybéli frissen avatott lovag elmeséli, hogy amint robbanni látszott a feszültség, azonnal Gyöngyöspatára indult. De nem üres kézzel: magával vitte innen, Szentkútról a nagy feszületet, és odaállt a szkinhed hadsereggel szemben. Folyamatosan a rózsafüzért mondta. Kiabáltak neki, dobálták, azt mondja, félt, de nem mozdult. Mikor egy bekiabálásra Jézus szavait idézte – „szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” –, egy gárdista lány odaszaladt hozzá, átölelte, és ezt mondta: „Ez egy igaz keresztény ember, ne bántsátok!” Mosolyog, aztán bocsánatot kér, odafordul Beer püspök úrhoz, és egy bizonyos keltetőgépről kezdenek beszélni. Kiderül, hogy a Csemer család baromfit tenyészt, és a falubeli roma családoknak előnevelt csibét ad, hogy azzal kezdjenek neki a gazdálkodásnak. Több portán már tojnak az egykori kiscsibék, Csemer úr rendszeresen eljár hozzájuk ellenőrizni, hogy minden rendben halad-e.
A lovagrend a most avatott kilenc taggal vág a jövőnek, Pintér Szabolcs, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság tanácsadója volt az, aki kitalálta. Meghívásos alapon lehetnek tagjai a későbbi jelöltek, miután dönt róluk az elnökség. Olyan szabály nincs, hogy a lovagrendnek csak cigány tagjai lehetnek, nem is a végzettség vagy a foglalkozás fontos, csak az, hogy a jelölt a maga területén megbecsült ember legyen, és a cigány közösség javára fordítsa a tudását. Az alapító tagok névsorából látszik, hogy valóban a cigányság krémje gyűlt össze.
Pintér Szabolcs politikus a lovagrend nagymestere, Báró Farkas Csaba László a kormányzója, Káli-Horváth Kálmán előadóművész a ceremóniamester, Romhányi Tibor még gimnazista, de már a rend kincstárnoka, Pisont István neves focista a lovagrend sportnagykövete, Balogh József a zenei nagykövete, Bari József, Csemer Csaba, valamint Bogdán Imre lovagok.
Mikor Pintér Szabolcs megkereste a lovagrend ötletével, meglepődött, ismeri el Beer Miklós váci püspök – aki Székely János esztergom–budapesti segédpüspökkel és Dúl Géza kisebbségi lelkésszel együtt a magyar katolikus egyház cigánypasztorációs feladatait is ellátja –, de hozzáteszi, hogy felismerte az előítélet kisördögét, és amint elűzte, azonnal meglátta a hatalmas lehetőséget a Boldog Ceferino Lovagrendben. „A lovag szóhoz mindenki a nemesség, a makulátlan hősiesség képét köti, milyen jó, hogy ezeket a pozitív dolgokat mostantól roma testvéreinkhez köthetjük” – mondja. A katolikus egyház nagyon fontosnak tartja a cigányság között végzett munkát, mert mélyen vallásos, Isten felé tiszta szeretettel forduló közösségről van szó, amelynek az egyház segítő kezet nyújthat a felemelkedésben. Aztán tűnődik egy kicsit, és hozzáteszi: „Nem kell mindig hatalmas terveket megfogalmazni, sokszor fontosabb egy falat kenyér, egy jó szó. Nemrég hallottam egy remek gondolatot egy pedagógus barátomtól: az emberi szükség Isten akaratát jelzi.”
origo.hu
Tíz Gidrán harcjármű érkezik Tatára
