Ars Magica – a mágikus művészet. Ezt a címet adta Konok Tamás festőművész egyik alkotásának, amelyen a tiszta, egynemű színfelületek és a finom vonalrendszerek differenciáltsága szinte a zene hangzásvilágához hasonlóan hat a nézőre. Konok Tamás az ezoterika, a transzcendens tartalmak felerősödéséről így vallott egy alkalommal: „Talán az élet bizonyos szakaszához is kapcsolódik, hogy egyre kevésbé a materialista világhoz tartozó, rejtett életérzés alakul ki az emberben, amely tételes valláshoz nem kötődik, de köze van a mindenséghez, a végtelen térhez, amelyben létezünk…”
Mintha csak a kiállítás egész anyagának a szellemiségére utalt volna, amely szerint „a művészet olyan nézőpont, amely a szemlélőt a mű egészének befogadására késztető kohézión alapszik, átfogó egységet képez, szigorú rendszer alapján komponálódik, amely egyaránt hat a tudatunkra és az érzelmeinkre. Olyan jelrendszert alkalmaz, amelynek segítségével felhívja a figyelmünket, elindítja bennünk a megismerés vágyát, megadja az elmélyülés lehetőségét”.
Különösen igaz ez azokra a konstruktív, geometrizáló törekvésekre, amelyek képviselőit mindenekelőtt a megismerés, a felfedezés, a vizualitás törvényeinek, az összefüggések megmutatásának következetes szándéka vezette mindig is Kassák Lajostól kezdve Moholy-Nagy Lászlón, Kepes Györgyön át azokig a nemzedékekig, amelyek kiváló képviselőinek a műveit e tárlat bemutatja. Bár természetesen mindannyian saját világot építenek, egyformán érvényes rájuk a felfogás, amelyet Kepes György így fogalmazott meg: „A művészet a tudat érzéki formája, a természet meghódításának jelentős eszköze, és az ábrázolás nem egyéb, mint a természet alkotó átalakítása.”
Három generáció művei kerültek egymás mellé, többnyire az utóbbi évtized alkotásai, sőt vannak a kiállított művek között egészen frissek is. A frissesség, a mozgás, a dinamika egyébként is kulcsszava lehet az összeállításnak, legyen szó Nemcsics Antal spirálmozgás irányát járó, a geometrikus elemekkel párbeszédet folytató formáiról vagy éppen a szabályos mértani idomokból kimetszett szabálytalan, variábilis formák játékosságáról Balogh László képein.
Csík István rendkívül színes, mozgalmas, egymás mellé sorolt elemeivel szemben Lukoviczky Endre a fekete-fehér gazdagságát, az erőteljes léptékváltás képalkotó erejét mutatja meg. Manyák Mariola plasztikus formákkal, Baska József a kihagyás, a vázlatszerűség érzetét keltve hoz létre könnyed, lebegő, a szabadság érzetét keltő kompozíciót. Az idő- és térbeli folyamatok szinkronitását figyelhetjük meg Haász István Prae-Post című pasztelljein és az egyébként kiváló szobrászként ismert Nagámi Közelítés című rajzain. Ha pedig már eléggé közel kerültünk a mű felületéhez, értékelhetjük azokat a finomságokat is, amelyek Dréher János Fent és lent című friss műveinek, Serényi H. Zsigmond Szekvenciáinak faktúráit jellemzik.
Fajó János Négy forma című festményén éppen középen találkoznak az egyszínű színmezők: a tradicionális gondolkodásmód szerint idehelyezendő centrumot éppen az azt helyettesítő részformák jelölik ki. Azután, ahogyan a Csúsztatás és a Síkcsúsztatás című kompozíciók jelzik, ezek a színekben testet öltött energiamezők helyet változtatnak, s dinamikus mozgásuk mögött egy végtelenül gazdag világ körvonalai sejlenek föl – új nézőpontok. Ahogyan a kiállítás ajánlójában olvassuk, „a műben megfogalmazottak megnyitják az utat az összefüggések felfedezésére”, miközben – tehetjük hozzá – természetesen maguk is új összefüggéseket teremtenek.
(Nézőpont, Nemzeti Táncszínház Galéria, május 30-ig.)
origo.hu
Orbán Viktor a maratoni kormányülésről jelentkezett - fotó
