Kulturált önfelszámolósdi

Csak úgy kapkodjuk a fejünket. Lefogyott az MSZP, mintha zsírleszívási műtétre vállalkozott volna, és most megcsappant számú hívei drukkolnak neki, nehogy anorexiás legyen, s elfogyjon egészen.
Most már van egy MSZP (egyelőre még a parlamentben), megalakult a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány platformja, és legújabban a Demokrata Párt, egy Takács István nevű, egyelőre ismeretlen egyén vezetésével. Ami azt juttatja eszünkbe, hogy ha egy méretes ambíciókkal (bevallottan a Fidesz-szavazókat akarják elhódítani) megalakult új párt élén, előterében ennyire ismeretlen arc van, akkor mérget vehetünk rá, hogy a háttérben viszont nagyon is ismert figurák rejlenek. Egy olyan országban, ahol még a buszsofőr is politizál, és idős nénikék tárgyalják vasárnapi mise után Oszama bin Laden tengerbe dobásának okait, ahol még az iskolás gyerekek is pártokra szakadnak, ha a szülők nem elég óvatosak, azért komoly teljesítmény előhalászni egy új baloldali párt vezetőjéül valakit, akiről senki nem tud semmit.
Terveik szerint ennek a pártnak, a Demokrata Pártnak kellene kiütnie a Fideszt a kormányzati nyeregből. Álmodni szabad.
Gyurcsány eközben forrong és szervez, nem bír magával. Hat éve beleszorult az országmegváltó akarat, és valahol a gyomra alatt benne is maradt most már a hetedik éve, és most se ki, se be. Igazán rossz lehet neki. Az eszmék is tudnak bélcsavarodást okozni.
Közben a média szeretne tudósítani róla, mi is történik az MSZP háza táján. Hol Lendvai tesz Gyurcsányra egy pikírt megjegyzést, melyet persze másképp is lehet érteni, hol pedig Kovács László nyugtatja meg a kedélyeket: Gyurcsány kell nekik, hogy mire, azt nem részletezte. Sok mindenre kellhet egy politikus a baloldalon. Kellhet dísznek, példának, ellenpéldának, jégpályának, amelyen mások majd ülepükre ülnek, de beválhat sorompóként, akadályként is, amelyen még Szanyi vitéz sem tud bukás nélkül átugratni.
Csütörtök este két, a baloldalnak fontos ember is megszólalt a Hír TV csütörtök esti Rájátszás című műsorában. Szabó Anett, aki az utóbbi évek alatt az egyik legjobb kérdezővé nőtte ki magát, és bár legalább olyan határozott, mint Kálmán Olga, mégsem agresszív, hanem inkább a válaszok következetességet kéri számon riportalanyaitól, Bárándy Gergelyben ideális riportalanyra talált. Már az is jó érzéssel tölt el bennünket, ahogyan azok a baloldaliak, akik a választási győzelem előtt rá se rántottak a Hír TV meghívásaira, most szépen beballagnak a stúdióba. Hiába, a kétharmad, az kétharmad, ilyen sok választó akarata, szimpátiája épeszű baloldali számára mégsem negligálható.
Bárándy tehát elővette legszebb mosolyát. Szükség is volt erre, hiszen a baloldal szénája nagyon rosszul áll. Gyurcsányt a jobboldalon eddig is utálták, hiszen az ország tönkretételében oroszlánrésze volt (bár ezzel a hasonlattal az oroszlánokat kicsit megsértem), a baloldalon tehát más arcokat is mutogatni kell. Bárándy, akinél kevés antipatikusabb hozzászóló volt a parlamenti üléseken, itt most igyekezett rokonszenvet kelteni. Szabó Anett azonban elevenébe vágott, mert mindjárt az elején megkérdezte, mit jelent az, hogy az MSZP kilencórás frakcióülésén „kulturált Gyurcsány-ellenes hangulat” alakult ki. Fontos volt Bárándy véleménye, nehogy azt higgye a néző, hogy Gyurcsánytól elvették a szalvétát, amikor pogácsáért nyúlt, vagy hogy abba a pohárba löttyintették neki a kávét, amelyikből vizet ivott, netán, hogy Mesterházy saját kezűleg, az utolsó pillanatban vette el a rajzszöget arról a székről, amelyre volt főnökét ültették.
Nem, ilyesmiről szó sem volt. Bárándy szerint a „kulturáltan Gyurcsány-ellenes hangulat” igen frappáns kifejezés, s még annyit mondott, hogy ketten-hárman a frakcióból Gyurcsány mellett szólaltak föl. Elsöprő arány ez, valljuk be. Úgy értem: el fogja söpörni Gyurcsányt. Hogy hová, az egyelőre kérdés. Egy embert, akit ha kidobnak az ajtón, visszajön az ablakon, nem olyan könynyű lerázni. Ezer jel mutat rá, hogy az MSZP nyilvánvalóan szabadulni szeretne Gyurcsánytól, de a régi bűvölet fogva tartja őket viselkedésükben, állásfoglalásaikban.
Bárándy Péter teljesen belezavarodott abba a nem túl bonyolult kérdésbe, hogy megalakult-e a Demokrata Párt, vagy sem, illetve, hogy alakult-e vagy megalakították. „De mi a különbség?” ­ kérdezte a riporternő, amire az ügyvéd úr olyan kacskaringós választ adott, amelyet ő sem értett.
A kommunikációs nehézségek mindig akkor uralnak egy helyzetet, amikor valaki nem akar, vagy nem tud őszinte lenni, esetleg nem engedik meg neki.
Ma még nem látjuk, kinek a marionettfigurája Takács István, és az sem tudható, hogy az MSZP-nél pártszakadással folyik a pártépítés, vagy pártépítéssel a pártszakadás.
Már Lendvai Ildikó piros kosztümje sem támpont. Csak a baloldali eszmerendszer örök megújulásában lehetünk biztosak. És a progresszióban.