Lencse a földön

Vasék számtalanszor újrakezdték. Voltak már szikvizesek, maszek üvegvisszaváltók, huszonkét éve pedig boltosok. Miután április huszadikán ötödször rabolták ki kőbányai vegyesboltjukat, a házaspár úgy döntött, lehúzza a redőnyt.

Közérzet és statisztika

Az ezredfordulót követő bűnözési helyzetet vizsgálta tavaly az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Elemzésükhöz a nyomozó hatóság és az ügyészség bűnügyi statisztikáit használták fel. A vizsgálatot végzők leszögezik: a bűnözés társadalmilag észlelt jelensége és a regisztrált bűnözés nem egymást fedő halmazok, a statisztika csak részben árulkodik a bűnözés mértékéről, hiszen igen sok bűncselekmény – például a nem biztosított vagyon elleni lopások köre – nem jut a rendőrség tudomására. Ugyanakkor „a bűnügyi statisztika adatain alapuló bűnözési helyzetértékelés készítésekor azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a polgárok a bűnözés társadalmi jelenségével mint egésszel szembesülnek, közvetlen vagy közvetett tapasztalatként azt élik meg, nem a regisztrált bűnözést. Emiatt a közbiztonságról kialakuló közvélekedés nincsen összhangban a bűnügyi statisztika számaival. Az utóbbi időszakban Magyarországon a közbiztonság lakossági megítélése kifejezetten negatív, és ez a negatív vélekedés egyáltalán nem hagyja magát befolyásolni a bűnügyi statisztika optimizmusra okot adó számadatai által.”
A rendőrség 2009-ben Magyarországon 394 034 bűncselekményt regisztrált. Ez a szám jelentősen meghaladja a rendszerváltozás előtti, bármelyik évben mért bűnelkövetések számát, ám több mint kétszázezer bűncselekménnyel alatta marad az 1990-es évek csúcsszámainak. Míg a tanulmány szerint „a magyarországi bűnözés a stabilizáció és a konszolidáció jegyeit hordozza magán”, 1999-től kezdődően évente kétszázezer regisztrált bűncselekmény marad felderítetlen – azaz a felderítő és nyomozó hatóságok a kapacitáskorlátaik miatt nem tudják az állam büntetőjogi igényét kielégíteni. Mivel a nyolcvanas évek elején szinte minden bűncselekményt fel tudtak deríteni, „a szocialista társadalmi viszonyok között jellemző bűnözés kontrollja a rendszerváltozást követő időszakhoz képest valóságos sikertörténet volt”.
A nyolcvanas években nyolcvanszázalékos volt a felderítési arány, a közelmúltban ez évente csak 49–55 százalékos. A rendőrségi nyomozó hatóság eredményességét a – riportunkban is említett – tipikusan elterjedt és igen sok esetben nem felderíthető vagyon elleni bűncselekmények, leginkább a lopások rontják.
Az utóbbi húsz év összbűnözésében a vagyon elleni bűnözés aránya a legmagasabb. A kilencvenes évek elején nyolcvan százalék, 1999-ben hetven százalék, 2009-ben pedig 64 százalék volt vagyon elleni bűncselekmény, azonban ünneplésre koránt sincs okunk. Ugyanis, mint a minisztérium tanulmányából kiderül, a tömegesnek tekinthető kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények nagyobb része a rendőrségi statisztikában a tulajdon elleni szabálysértések kategóriájában jelenik meg. Azok számát, arányát mérni évekre visszamenően lehetetlen, hiszen a központi szabálysértési nyilvántartás csak 2010. január 1-je óta működik.
A vagyon elleni bűncselekmények döntő hányada lopás. Míg 2000-ben 26 866 lakásbetörést regisztráltak, 2006-ban már csak 16 856-ot, 2008-ban és 2009-ben már ismét nőtt az ilyen esetek száma: 19 239, illetve 19 253 esetet regisztráltak. A rablások száma a 2000-es csúcsévhez képest 2006-ig csökkent, míg az utóbbi években ismét emelkedett.
Hiba lenne elhallgatni – írják a tanulmányban –, hogy a közbiztonságról kialakult negatív közvélekedés a vagyonbiztonság színvonalának feltételezett csökkenésére vezethető vissza. A feltételezés azon a tapasztalaton alapul, hogy a büntető hatóságok a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőit csak ritkán kerítik kézre, és a sikeres felderítések töredéke eredményezi a polgárok kárának megtérülését. A betöréses lopások elkövetőinek az ismertségi aránya országosan húsz százalék körül alakul, vagyis csak minden ötödik tolvaj kerül rendőrkézre.
A bűnözésben a fiatalkorú és a fiatal felnőtt népesség a legaktívabb. A regisztrált bűnelkövetők száma az észak-alföldi régióban: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legmagasabb. A vagyon elleni bűncselekményeket nézve Hajdú-Biharban a legrosszabb a helyzet, Somogyban, Baranyában, Hevesben, Borsodban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig magas a százezer lakosra jutó elkövetések száma.

Csüngő virágtartóban petúnia, kukoricacsuhéból font díszítés a kőbányai Cserkesz utcai üzlet bejárata felett. Bent a boltban megtalálható minden, mi szem-szájnak ingere, friss epertől a marcipános csokoládéig, s amire még esetleg szükség lehet a háztartásban, mondjuk teamécsestől a nokedliszaggatóig. Idős hölgy áll a régi mérleges pult mögött, a sarokban férfi ül, ugrásra készen várja a vásárlókat. Ha szükséges, sörrekeszeket tologat, burgonyát adagol a vevő szatyrába.
Vas Lászlóné hetvenegy évesen dolgozik itt, a férje nyolcvanhárom éves. Gyakorlatilag nem ez a boltjuk, hanem a néhány utcával arrébb, a Petrőczyben huszonkét éve megnyitott üzlet, de azt néhány hete kifosztották, és már nincs pénzük az újrakezdéshez. Mivel két üzletet működtettek családi vállalkozásban, most a menyük helyett dolgoznak itt, ha úgy tetszik, „levezetésképp”.
– Apám tejet fuvarozott itt, Kőbányán a sváboknak. Én osztályidegenként a kitűnő bizonyítványom ellenére nem mehettem tanítóképzőbe, így a kereskedelmibe jelentkeztem. 1956-ban, ahogy megkaptam a segédlevelet az inasévek után, 16 évesen a Ceglédi úton lettem főnök egy közértes tejcsarnokban. Az ország legfiatalabb boltvezetője – mondja Jutka, Vas Lászlóné.
A férje hentesnek tanult. Először Pestlőrincen tüzelőanyag-kereskedést nyitottak, majd szikvizes üzemet vittek tízvalahány évig. Később a mostani Cserkesz utcai boltocska helyén üvegvisszaváltót nyitottak. Akkoriban csupán négy-öt maszek visszaváltó működött a fővárosban – állítja az asszony. Rögtön meg is magyarázza, mi lehetett az oka ennek a visszafogott vállalkozó kedvnek: megtapasztalták, hogy az udvaron gyakran több száz rekeszt kellett tárolniuk huzamosabb ideig.
A sörgyárakkal szerződést kötöttek, úgy hordták nekik rekeszekben az üveget, s az üdítőitalos üvegekkel sem volt bajuk, azokat is göngyölegben vették át tőlük. Emlékszik még, hogy két forint volt a sörös-, három forint ötven fillér a borosüveg betétje. Havonta több százezer üveget mozgattak meg. Bevallottan jól megéltek belőle, de soha nem akartak milliárdosok lenni – teszi hozzá.
Vállalkozásuknak az tette be az ajtót, hogy a Törley harminc fillért fizetett egy pezsgősüvegért, de csak féléves késéssel. Tizenhat üvegért, amennyi egy rekeszbe fért, 4,80-at kaptak, s még el is kellett szállítaniuk a tételeket a palackozóba. Közben az áfa bevezetése is megbolondította a rendszert. Először csak a síküveg került a forgalmi adó körébe, az öblös nem, mégis számtalan félreértésük támadt az adóhatósággal, így amikor a Törley pezsgőgyár tartozása 150 ezer forintra rúgott, úgy döntöttek, ismét váltaniuk kell.
Első üzletüket 1988-ban hozták létre, két évvel később pedig a másikat a Petrőczy utcában. Ide a – korábban szülésznőként dolgozó – menyük került, ők pedig napjainkig a másik üzletet vezették.
Vevő jön, több is.
– Matyikám, mit adjak a kutyusoknak? Mit adjak, drágaságom? – kérdi az asszony előbb az egyik, majd a másik vásárlót.
A férfi kutyaszalámit visz, a hölgy pedig szódabikarbónát kér.
– Százhúsz lesz, csillagom. Még valamit adhatok? Viszontlátásra, Magdikám – búcsúzik a küszöbön kilépőtől.
Megjön Öcsi, kér egy sört. Hatvan-hatvanöt éves lehet. Régi ügyfél, ez hamar kitűnik a diskurzusból. Vas Lászlóné azt mondja, hogy délelőtt kicsit mérges volt rá a fia, mert felajánlotta, hogy szombat lévén beugrik helyette a boltba, és ő addig pihenhetne.
– Nem engedelmeskedtem. Értsd meg – mondtam neki –, engem nem köt le a televízió. Az meg őrült aszszony, aki reggeltől estig port törölget, takarít.
Nyolctól este hatig tartanak nyitva, vasárnap sohasem dolgoznak. És nagyobb ünnepekkor sem.
– Húsvétvasárnap a templomba menet szomorúan láttam, hogy a sok kis üzlet nyitva van – magyarázza felém is fordulva. Régen nem volt nyitva egy sem, és senkinek sem hiányzott az élelmiszer, a megelőző napokban mindenki be tudott vásárolni. Ma már sok embernek az a szórakozása, hogy bepakolja az autóba a családot, és napestig mászkál a bevásárlóközpontokban – mondja indulatosan.
Bár az utóbbi években Vasék két boltjának körzetében négy kereskedelmi lánchoz tartozó üzlet nyílt, úgy érezték, törzsvásárlóik kitartanak mellettük, hiszen többet ér a közvetlen szó és a mosolygós kiszolgálás, mint a „futószalagon mért elbánás”. Petrőczy utcai boltjukba viszont tíz év alatt ötször törtek be. A legutóbbi, április 20-i dézsma oly mértékű volt, hogy képtelenek kinyitni még egyszer.
– Tíz éve karácsonyt követően törtek be hozzánk. Rafináltak voltak. A földre szórták a babot és a lencsét, hogy ne lehessen azonosítani a lábnyomukat. Mindent vittek. Két éve, december elején sok csokimikulást s a hűtőkben tárolt húsárut vitték el, aztán rá pár hétre újra kiraboltak bennünket. Tavaly a rácson át törtek be este 11-kor. Egy vékony testalkatú ember bepréselte magát az ablakon, s úgy adogathatta ki az árut. A szomszéd rájuk is kiáltott, „mit csináltok?”, mire hozzávágtak egy sörösüveget. A szomszéd telefonon hívta a rendőrséget, meg minket is tárcsázott, de mint máskor, a tettesek nem lettek meg – panaszkodik Jutka asszony.
– És az ötödik, a legutóbbi?
– Április huszadikán törtek be. A vasajtó lakatjait levágták, az utcai riasztóra purhabot fújtak, majd zsinórjait kitépték a falból, így ideje sem volt megszólalni. Az édességet, dohányárut, kávékat, márkás italokat és a cigarettát vitték el. Nem sokkal azelőtt járt nálunk a cigarettás, akkor töltöttük fel a készletet több mint százezer forintért, s mindez rá pár napra történt. Nincs rá még egymillió forintunk, hogy pótoljuk a készletet. Heteken belül áthozzuk ide, ami a másik boltban megmaradt – mondja végtelen szomorúsággal.
Szerencsére ebben a drámai pillanatban jött valaki négy tojásért és zsemlemorzsáért. Egy cigány fiú.
– Szervusz, kisfiam. Mit óhajtasz? Kólát? Megiszod vagy elviszed, kicsim?
Míg sziszeg az üdítő a kinyitott kupak alatt, a fiú szeme megakad a földimogyorón.
– Parancsolj, itt a kóla. Ebből pedig ehetnél sokat, mert a csontodat erősíti – néz ő is a földimogyoróra.
– Egy ilyet is kérek szépen. Fizetek.
Vasék boltjában köztudottan hitelre is lehet vásárolni. Van, akit megsajnálnak, mert látszik rajta, hogy éhezik.
Az apró helyiségben ezerféle árut tartanak. Évtizedek alatt alakult ki a készlet.
– Jót nevettem, mikor egy újságban valakik azt hirdették, hogy náluk ötszáz forint a nokedliszaggató. Nálunk 210 forint, mert mi csak húsz százalék hasznot teszünk a beszerzési árra. Látja, van itt hagyományos vécépumpa is. Az első nap egy férfi mind az öt akkor raktáron lévőt elvitte. Azt mondta: eddig bárhol kereste, csicsás készleteket látott több ezer forintért, itt pedig kétszáz forint darabja a világ legegyszerűbb alkalmatosságának – hallgatom az asszonyt.
Vasék szerint a közbiztonság húsz éve olyan, amilyen, csak rajtuk csattant sokszor az ostor.
– Az unokám még elég fiatal, mondtam neki, valahol csak fel kellene vetni, hogy a rendőrök miért nem tartják meg a három lépés távolságot az emberekkel szemben. Miért bratyiznak a civilekkel? Meg aztán milyen dolog az, hogy egy rendőrt letegeznek? Az én fiamat csak az tegezi – meg viszont is –, akit gyermekkorától ismer. Máskülönben hiányolom a biciklis rendőröket vagy legalábbis a robogóval közlekedőket. Elmegy a rendőrautó, a bűnözők nyugodtak, hogy egy-két óráig nem jön ismét, tehát szabad a pálya.
Közben elviszik az utolsó kenyeret és egy kék dobozban sok száz cigarettahüvelyt.
– Papikám, három kiló krumplit is kértek! – mondja a férjének, aki felpattan a székről, s rakosgatja az elé tartott cekkerbe a gumókat.
Csabika jön be a boltba. Az öregek azt kérdezik tőle, talált-e már munkát. Kiderül, hogy a fiatalember közgazdasági szakközépiskolát végzett, s egy éve nem tud elhelyezkedni. Dolgozott már elektronikai cégnél, kétkezi munkásként, volt már benzinkutas is. Visszament a benzinkúthoz, azt mondták neki, örömmel látnák, de náluk csak kihalásos alapon tudna újra elhelyezkedni. A múlt pénteken három helyre juttatta el az önéletrajzát. Betanított munkásnak és gépkezelőnek jelentkezett. Ahogy kifelé megy a boltból, azt mondja a két boltos felé sandítva, azért jár ide, mert itt legalább a hogyléte felől is érdeklődnek.
Kilépek az ajtón. Szemben is bolt volt, de az utcára nyíló ajtót már befalazták.