A Don vidékéről hét vezér alatt elindult hunok 376 táján jelentek meg a góthok birodalmának határán, s Balamér csakhamar elfoglalta Moldvát, el hihetőleg Erdélyt is, mert a hagyományok arra mutatnak, hogy mielőtt Attila nagyszerű csatáihoz kezdett, Erdély már a hunoké volt.
A hunokról szóló hagyományokat Kővári László a következőkben állítá össze: hogy Balamér nevű erdélyi falu, a Maros partján, Balamér hun vezértől vette volna nevezetét; hogy Attila udvarát egy időre a Székelyföldön, Udvarhelyt ütötte volna fel; hogy Udvarhely mellett, a hegyfokon, a máig is ösmert Budvára Attila testvéréé, Budáé lett volna; hogy Udvarhely közelében Kadicsfalva Kadicsa hun vezértől, – s a Csele-tornya a homorod-almási barlangnál Cseléről, a Kadicsa testvéréről neveztetnék; hogy az onnan néhány órára fekvő Rika-erdeje Rékáról, Attila nejéről hivatnék így, mint a ki itt, ez erdőség közepett, egy várban, melynek romjait a nép most is Attila várának nevezi, halt volna meg s ott is temettetett volna el a pár négyszegölnyi kő alá, melyet e vár alatt, patak partján, a nép mint Réka sírkövét mutatja; ilyen az, hogy a homárka, mely Háromszéken a Bodza-szoros felé máig is láthatóan fut, a hunok sánczolata lett volna; végre hogy azon Theodosius-aranyak, melyeket az Udvarhelytől néhány órányira fekvő Firtosvár mellett (1831) nagy számmal találtak, azokból volnának, melyeket Theodosius byzanczi császár Attilának adóban fizetett.
[…] Hogy Csaba visszatért-e Görögországból, nem bizonyos; de az bizonyos, hogy a csatákból háromezer fegyveres férfi kimenekedvén, ezek Erdély bérczei közé vonultak, hol egyesülvén otthagyott övéikkel, a Maros, Olt és két Küküllő erdőktől fedett völgyeiben egy kis államot alkottak, mely aztán minden viszontagságok közt híven megőrizte nemzetiségét, nyelvét, szokásait és függetlenségét. És ez a székely nemzet eredete.
[…] A magyarok Ázsiából uj hazát keresni indulván, elször a Kaukázus hegy körül tanyáztak, hanem 680. év táján ismét fölkerekedvén, a mai krimiai félsziget felett, a Dneper folyam balpartján, hazát alkottak, melyet a byzanczi irók Lebedias névvel neveznek. De itt sem vala állandó maradásuk, – elindultak Attila örökségét visszaszerezni, s Almos fővezér alatt Kievnél átkelvén a Dneperen, az oroszokat megverik.
Egy napon egész váratlanul lovagcsapat közeleg táboruk felé, mely itt, az idegen népelem tengerében, a hontalanokat tiszta magyar nyelven köszönti. Székelyek valának. Ugyanis a magyarok jövetelének hire Székelyföldre is eljutván, Zandirhám székely fö-rabonbán eléjük küldött, hogy meghivják Attila egykori birodalmának visszafoglalására, mire mint testvéreiknek karukat és kardjukat felajánlák.
(Kuliffay Ede: Erdély története: Az ős-időktől korunkig, 1876)
origo.hu
Tíz Gidrán harcjármű érkezik Tatára
