Orvosok határok között

Jó lenne egy könnyed poénnal elütni a témát: igaz ugyan, hogy orvoshiány van, de aggodalomra semmi ok, mert egészségügyi szakember van bőséggel. Sajnos ez a tétel csak igaz, de nem vicces, semmi okunk derülni rajta. Mert az orvoshiány egyre nyomasztóbb, s ha nem történik valami változás (csoda) ezen a téren, hamarosan az egészségügy működőképessége kerül veszélybe. Ráadásul nemcsak az orvosok vannak kevesen, s fogyatkoznak folyamatosan, hanem nővérből, ápolóból, egyéb szakszemélyzetből is növekvő hiány van, az általános munkanélküliség ellenére. Az orvosok elkeseredettek, türelmük fogytán, s kilátásba helyezték, hogy tömegesen mondanak fel, ha év végéig a kormány nem rendezi a bérüket és munkakörülményeiket.
A hiányt kiváltó közvetlen ok nem az, hogy kevés orvost képeznek hazánkban, még csak az sem, hogy sokan vándorolnak át a pénzügyi szektorokba, hanem hogy az unió előnyeit váltják az ország hátrányára és kárára, azaz sokszorosan magasabb fizetésért és összehasonlíthatatlanul jobb munkakörülményekért elmennek külföldre. Nem kell különösebb előképzettség annak megállapításához, miszerint pénz kellene mindenekelőtt a megtartásukhoz, az pedig mostanában nincs a kormány háza táján. Sőt, az egészségügyben további elvonásokra kell számítani, ami nem túl biztató a béremelésben reménykedők számára, s igazából a beígért életpályamodell sem jelent vigasztalást, hiszen pénz hiányában az sem ígérhet rózsás kilátásokat.
Megértjük az orvosok elkeseredettségét, ahogy azt is, ha elcsábulnak a nyugati fejvadászok ígéreteitől, s külhonban vállalnak munkát, hiszen a dán vagy belga beteg is ugyanolyan rászoruló embertársunk, mint a magyar, s a gyógyuláshoz nekik is joguk van. (Ráadásul tehetősségük is van hozzá.) Megértünk mi mindent, csak azt nem, hogy miért értek ily hirtelen türelmük végére, hiszen az elmúlt hatvanöt évben semmivel sem bántak jobban velük. Persze a rendszerváltás után joggal várták, hogy helyzetük rendeződik, ami azt jelentette volna, hogy anyagilag, munkafeltételeikben, morálisan, társadalmi megbecsültségükben nagyarányú javulás áll be, de a különböző kormányok mindig meghagyták az oktatással együtt a szocializmus áldozatának, amely nagy, átfogó, az egész struktúrát érintő rehabilitációra vár, de csak a következő ciklusban lehet a lényeget érintően hozzáfogni. Az egészségügy, kisebb-nagyobb zúgolódásokat leszámítva, mindig megadóan várta a következő ciklust, de azt is eltűrte, amikor nem kormányváltás jött, hanem valóban következő ciklus. Akkor a körülmények javítása helyett a kormány az orvosokat lejárató kampányba és reformnak nevezett betegsarcolásba kezdett. Gyurcsány egy nőgyógyászok elleni kirakatpert fontolgatott a reform népszerűsítése érdekében, nem tudok olyan orvosi mozgalomról, amelyik ez ellen felháborodott, tiltakozott volna. Avagy van, aki komolyan gondolja, hogy a vizitdíj beszedése nyomán itthon tarthatók lennének az orvosok? Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az orvosok elvándorlása pont a reform idején, 2007-ben indult meg drasztikusan. Előtte is volt, de akkor még a külföldi orvosok bevándorlása nagyjából kiegyenlítette az arányokat. Ma már a migráció sem pótolja a veszteségeket.
Bízhatnánk még a hagyományosan híres és magas szintű hazai orvosképzésben, de ebben az esetben ez a magas színvonal pont a hátrányunkra van. Mert a javak, eszközök, értékek, ismeretek szabad európai vándorlásának következtében a hazánkból történő agyelszívás már nemcsak szisztematikusan történik, hanem ideológiai igazolást is nyert. Mintha a mi javunkat szolgálná, hogy a rengeteg pénzért itt kitanított embereket benyeli a nagy, közös unió. Az unió emlegetése számos bajunkra jótékonyan hatott, de hogy különböző betegségeinket is meggyógyítja majd, azt erősen kétlem.