
origo.hu
Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?
V4 hadtest alakul. Közös európai uniós hadtestet (battle group) hoz létre a négy visegrádi ország. Ebben állapodott meg a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – védelmi minisztere a szlovákiai Lőcsén. Magyarországot a tanácskozáson Hende Csaba védelmi miniszter képviselte. Az egyezség szerint az önálló V4 hadtestnek 2016 első felében kellene véglegesen felállnia és bevetésre késznek lennie. A miniszterek előzetesen abban is megegyeztek, hogy a közös hadtest parancsnoka Lengyelország lesz. (MTI)
Egyre bővülnek és javulnak a szlovák–magyar kapcsolatok – állította tegnap Pozsonyban Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter Martonyi Jánossal folytatott megbeszélése után azt követően, hogy a diplomáciavezetők az újságírók jelenlétében aláírták az Ipoly-hidak megépítéséről szóló kormányközi egyezmény kibővítését, amely a júniusban átadásra kerülő szécsényi és rárópusztai híd üzemeltetéséről és karbantartásáról szól, s amelyben a felek a feladatokat ötven-ötven százalékban osztották el egymás között.
A sajtótájékoztatón azt is elmondták az újságíróknak, még az idén további két Ipoly-híd építését kezdik meg közös beruházásként, megnyitják a személygépkocsi-forgalom előtt az államhatárokat átívelő sátoraljaújhelyi hidat, amelyet eddig csak gyalogosok használtak, és két éven belül elkezdődhet a két Komáromot elkerülő út és híd építése is. Mindkét miniszter hangsúlyozta, hogy ezektől a beruházásoktól a határ menti gazdasági, kereskedelmi, turisztikai és kulturális együttműködés fellendülését várják, s annak a külpolitikának a megvalósulását, amely követésében még tavaly megegyeztek, amit „a polgárokat szolgáló politikai párbeszédként” jellemeztek.
A miniszterek a „véletlen szerencsés egybeesésének” minősítették, hogy az eredményes kétoldalú együttműködés mellett kölcsönösen segíthetik egymást nemzetközi szinten is, hiszen Szlovákia elnökli a visegrádi csoportot, Magyarország pedig az Európai Uniót. A kölcsönös segítség és az együttműködés pedig – Martonyi szavaival élve – „egyértelmű jelzés mindenkinek határokon belül és kívül, hogy aki éket akar verni a két szomszédos ország közé, annak nem fog sikerülni”.
A kapcsolatokban azonban „diametrális különbség mutatkozik néhány kérdés megítélésben” Mikulás Dzurinda szerint a szlovák fél kifogásolja továbbra is a kettős állampolgárság megadását a magyar fél részéről lakhelyelhagyás nélkül, az alkotmány pedig „exteritoriális hatású azáltal, hogy választójogot ad a határon túli magyaroknak”, de az sem tetszik a Radicová-kormánynak, hogy Magyarország a kisebbségek kollektív jogait is elismeri és támogatni kívánja. Martonyi János viszont a szlovákiai magyarok helyzetét nem tartja kielégítőnek, mert rosszabb a jogbiztonságuk, mint 2006-ban volt, viszont a magyar kormány reméli, a parlament májusi ülésén olyan kisebbségi nyelvhasználati törvényt fogad el, amely legalább ezen a téren javít a helyzetükön. A két miniszter a vitás kérdésekkel kapcsolatban elmondta: mindkét fél kész a továbbiakban is a „konstruktív és baráti párbeszédre”.
Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!
Becsődölt a nagy gyár Magyarország közelében: most kiderült, világhírű japán cégóriás vásárolta fel – örülhetnek a románok
Hátborzongató bejelentést tettek a tudósok: megfejthették a fekete lyuk titkát
Bill Gates rendkívüli döntése: a teljes vagyonát visszaadja a társadalomnak – nem akar gazdagon meghalni
A Kreml üzent Ukrajna szövetségeseinek
30 ezerrel leakciózta termékét a Lidl, ilyen jó áron szinte sehol sem kapni
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
A Fehérvár-szurkolók szétverték a győri mosdót az újabb vesztes meccs után + videó
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.