A magyar népzene és a magyar kortárs zene kapcsolatát villantja fel a mindkét műfajt eredeti formájában egymás mellé állító műsora. Klasszikus tanulmányok után hogy jut el egy fuvolaművész a flótáig?
– Mint klasszikuszenészt elsősorban az érdekelt, hogy miben más az a hozzáállás, ami a testvérműfajokhoz, a népzenéhez, a dzsesszhez vagy akár a színjátszáshoz szükséges. Saját pályakezdő kortársaimtól akartam tanulni, rengetegfelé eljártam. Mindanynyian érezzük, hogy fényévekre vannak egymástól: más iskolák, más tradíciók, így aztán más a megközelítésük, de a cél sokszor egyezik. Előadói szinten mindenképp. Ezt megelőzően azonban nagyon egyszerű volt az indíttatás: meg akartam ismerni a flótát, a „magyar fuvolát”. Diplomás fuvolaművészként ott álltam tizenöt éve különböző drága hangszerekkel a kezemben – most például egy különösen értékes, állami tulajdonú arany Yamahán játszom –, rendkívül kíváncsi voltam, mit tud, milyen érzelmeket ébreszt bennem az egyszerű, hatlyukú, fából készült ősi magyar pásztorhangszer. Ez a hangszer mint képzőművészeti alkotás óriási érték! A palóc flótám egyedi és megismételhetetlen, magán hordozza alkotója keze nyomát, Pál Pista bácsiét, aki gyönyörű faragványokkal díszítette. Az ára nem mutatja valódi értékét, a klasszikus és a népi hangszerek ára és értéke között óriási űr tátong. Azzal együtt, hogy az előbbi mögött rengeteg fejlesztés és technológiai tudás áll.
– Vagyis a hangszerek felől jött az inspiráció?
– Természetesen nem kizárólagosan. A diploma megszerzése után fordultam ismét a népzenéhez, miközben a kortárs zenével is komoly eredményeket értem el. Azért mondom, hogy ismét, mert volt előzménye: gyermekkoromban kétszer is megnyertem a Miskolc városi és a megyei népdalversenyt. Ahogy haladtam előre a hangszertanulmányaimban, egyre mellékesebbé vált ez az eredmény. Ugyanakkor Kaláka-, Halász Judit-, Sebő- és Muzsikás-lemezeken, népzenei felvételeken, meséken nőttem fel, nagyon szerettem énekelni. Mostanában tudatosítottam: gyermekkorom meghatározó népzenei élménye köszönt vissza.
– Mára azonban számos népi fúvós hangszeren játszik…
– Az első a flóta volt. A népzenei táborokban a furulya megkerülhetetlenné vált, a fogása különben is azonos. Bizonyos területeken, mint például Moldvában, nincs flóta, viszont van egy varázshangú hangszerük, a tilinkó, és megismertem a somogyi hosszúfurulyát, amely mostanában különösen érdekel. Egyik alapvetése, hogy nem alkalmazza a manapság népszerű „crossovert”, nem fél a kortárs zenét, illetve a népzenét a maga eredeti formájában a hallgató elé tárni. A látszólagos műfaji „eklektika” mégis jól átgondolt, tudatos szerkesztés eredménye. A Magyar motívumok szerkezete lassan, de annál természetesebben kristályosodott ki. A kortárs zenéből indulunk el a népdalfeldolgozásokon át, aztán a népzenén keresztül jutunk el az improvizációig. Fontos ez a sorrend – oka van. Nem keverjük a műfajokat, csak egymás mellé helyezve rajzolunk ki egy olyan ívet, amely megmutatja a kapcsolódási pontokat.
– Zenésztársainak nem idegen a műsor üzenete: a népzene műzenére gyakorolt hatása. A Muzsikás nemegyszer adott közös műsort különböző komolyzenészekkel.
– Igen, csakhogy a műsorunk hármas műfajú a jazz miatt, sőt a tánccal még szélesebb. Évek alatt állt össze a csapat. Még a Bartók-évben szerettem volna Bartókot flótán, cimbalomkísérettel játszani. Eötvös Péter zeneszerző tanácsára megkerestem Lukács Miklóst, aki a világzenében, a jazzben és a kortárs zenében való jártassága miatt erre a legalkalmasabbnak tűnt. Akkortájt épp a Fonóban kaptam Matisz Lászlótól egy koncertlehetőséget, amely a magyar kortárs zene felé kívánt nyitni – így kezdődött. Lukács Miklós ajánlotta Borbély Mihályt, rajta keresztül ismertem meg a táncos-gardonos Farkas Zoltán Batyut, aki most a feleségét, Tóth Ildikót is elhozza, és így merült fel, hogy hegedűsnek a Bartók-duókhoz Sipos Mihályt hívjam a Muzsikásból. Az énekes Bognár Szilvia lesz, hiszen jót tesz az alapvetően hangszeres koncertnek az énekszó, például Bartók Három csíkmegyei népdal című feldolgozása mellett autentikus előadásban, szöveggel is hallhatjuk a dallamokat. A látszólag sok előadó ellenére a finálékat leszámítva csak egy-két, esetleg három zenész áll egyszerre a színen, az előadás tehát egy meghittebb, kamarazenei történést mutat be.
origo.hu
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek
