Végre rendszerváltás

A magyar sportban nem történt meg a rendszerváltás – e mondatot két évtizede folyamatosan halljuk, de ha minden jól megy, már nem sokáig, hiszen a tavaly tavaszi kormányváltás óta eltelt bő egy esztendőben az immár stratégiai ágazat szervezeti és finanszírozási rendszere is átalakuláson ment-megy át. Most megpróbáljuk vázolni, miért fontos az egycsatornás elosztás, mik a társaságiadó-kedvezmény sportbéli hatásai, vagy hogy miképp lobbizik a sportállamtitkárság azért, hogy a gyermekek számára végre mindennapossá váljon az iskolákban a testmozgás.

A tudományos meghatározás szerint a politika többek között a cselekvés taktikája, ezen belül az ellenzékiségnek nyilván megvannak a maga finomságai. Nálunk ennek destruktív jellege dominál, rovatunk keretei között maradjunk a sportnál, mert ez is tökéletes példa. Már az első Orbán-kormány is bőven megkapta a kritikát „balról”, hogy miért kell külön sportminisztérium, vagy éppen stadionrekonstrukció, a második kabinet aztán tartotta magát értékrendjéhez, a sportot stratégiai ágazattá tette. S ellentétben az előző nyolc évvel, amikor a ritka tervek, például a Nemzeti Sportstratégia mögé nem rendeltek állami forrást, ezúttal igen; a 2010-es költségvetéshez képest másfélszeresére, 24 milliárd forintra nőtt 2011-ben a sportra fordítható összeg, ami összkormányzati szinten 31 milliárd, ez nominálisan meghaladja az eddigi legmagasabb, 2002-es szintet, ráadásul az ismert, válság sújtotta pénzügyi környezetben. Önmagában ez elég lehetne ahhoz, hogy az ellenzék ne a sportban keressen fogást a kormányon. Ehhez képest megtette, de nem a mi feladatunk a tételes cáfolat, inkább megpróbáljuk összefoglalni, milyen valós változások történtek az említett elmaradt rendszerváltás kései megvalósítása érdekében.
Segítségképpen felkerestük Czene Attilát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárát, akinek a hazai mellett nemzetközi szinten is akad elég dolga, szerdán például egy napba sűrítve tárgyalt Lausanne-ban többek között Jacques Rogge NOB-elnökkel a tiltott szerencsejátékok problémájáról, majd Brüsszelben a többi sportminiszterrel a magyar EU-elnökség alatt májusban elfogadott uniós sportmunkatervről. Utóbbi tény jelzi, mekkora súllyal képviseli a kormány nemcsak itthon, hanem az egész kontinensen a sport ügyét. Ami saját dolgainkat illeti, meg kellett oldani a szféra szervezeti rendszerének átalakítását, valamint a pénzügyi háttér megteremtését, részben a sporttörvény tavaly őszi módosításával. Az eredeti szabályozás 2000-ben született, majd 2004-ben már módosították, ám éppen nem az egycsatornás, világos finanszírozás érdekében, hiszen „felszaporították” a köztestületek számát, ami átláthatatlansághoz, érdekellentétekhez, a civil szféra súlyvesztéséhez vezetett, miközben a MOB szerepét csökkentették. Ezért kellett most teljes fordulatot venni, hogy a magyar sportélet legnagyobb szervezete visszakapja korábbi jogosítványait.
Ami a finanszírozást illeti, a sportot érintő társaságiadó-kedvezmény kapcsán szinte csak az csapódott le, hogy az EU kifogásokat emelt, az kevésbé, hogy a húsz lehetséges támogatási jogcímből 19-cel alapvetően egyetértettek Brüsszelben is. Csupán egyetlen szponzorálásra jogosult szervezeti kör támogatási jogcíme (a hivatásos csapatok tárgyieszköz-beruházása, felújítása) képezi a vizsgálat tárgyát. A törvénytervezet kedvező hatásai – becslések szerint 20 milliárd forint bevonása – nem csak az öt megnevezett látványsportág esetén lehetnek érzékelhetők, ezek kiemelése viszont azért fontos, mert a tömegbázisuk a teljes magyar sporténak a hetvenöt százalékát adja, s a nézettségi adatok is náluk a legkiemelkedőbbek. Márpedig éppen az a kormányzat célja, hogy a sport csökkenő bázisát újra növekedési pályára állítsa. Ez az első lépés a sportgazdaság szélesítése, kifehérítése felé, hiszen az ellenőrzés szigorúbb, mint például a szabadidősportot érintő pályázatok kapcsán.
A sportállamtitkárság további kiemelt célja Czene Attila elmondása szerint lobbizni a diáksport, a gyermekek mindennapos kötelező iskolai sportolása mellett. Ezt a közoktatási törvényben kellene lefektetni, heti plusz két kötelező, tanrendbe épített testnevelésóra formájában, amelyre nem lehet kifogás a szegényes infrastrukturális helyzet. Talán mondani sem kell, ez növelné az amatőr tömegsport bázisát, valamint annak a lehetőségét, hogy évek múlva a magyar lakosság 25-30 százaléka az európai átlaghoz felzárkózva mozgásban gazdag életmódot folytasson. Az ehhez nélkülözhetetlen infrastrukturális háttér javítására a belügyi tárca az önkormányzati fenntartású létesítmények fejlesztésére idén több mint egymilliárd forintos keretösszeggel írt ki pályázatot. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási ágazata még ez évben nyolcmilliárdos keretből fejlesztené a nevelési intézmények sportlétesítményeit.
Az eddig véghezvitt lépések haszna nyilván nem mind azonnali, de ahogy az államtitkár fogalmazott, a sport támogatásának hosszú távon is meglehet az eredménye. Húsz év lemaradását egy év alatt nem lehet behozni, de már vannak komoly eredmények, no meg egyértelműek a további feladatok.