Gyengébb, kellemetlenebb burleszkpercek persze ezúttal is akadnak, ahogy az irreális történetszálak sem elég erősek sokszor, hogy remek abszurdként könyvelhessük el őket. Tény viszont, hogy a sorozat idővel egyre jobban beindul. Bár azt gondolhattuk, hogy az ellaposodás réme fenyeget, a 4., 5. epizódnál már kimondottan jól érezzük magunkat, és hangosan is fel-felnevetünk egy-egy poénon.
Amit nemcsak a remek forgatókönyv, de a jól eltalált karakterek és értő alakítások is segítenek. Mind a János anyjának szeretőjét játszó Kőszegi Ákos, mind a bolondos Valikát alakító Bozó Andrea remekül működik egy sitcom keretei közt, miközben a prímet persze továbbra is Mucsi Zoltán viszi. Tóth Jánosként hol a nagyhalált játssza (a legutóbbi, 18. részben), máskor élete nagy lehetőségeit kutatja a maga sajátosan mucsis stílusában.
Ennek a karakternek valóban kijárt egy önálló sorozat, és az eddigi részeket látva bizakodva várhatjuk a következő huszonhat részt is. Igaz, ezeket már nem Litkai, hanem Lengyel Balázs felügyeli, és a kifejezetten kínos Holnap talit részben jegyző Kormos Anett is aktívabb szerepet vállal, de érdemes azért reménykednünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!