Még októberben nyilvánosságra került két tervrajz egy különleges Ferrariról, mely az FF alapjait használja fel, és mostanra úgy látszik, el is készült a különlegesség. A rajzokon még ígéretesebbnek mutatkozó sportautó valóban a négyszemélyes „óriás” alapjaira épült, ám a tervezők ebben az esetben elhagyták a két hátsó ülést, és ennek megfelelően a tetőívet is meredekebbre vették.
A Special Projects program keretein belül készült, vonzónak annyira talán nem nevezhető sportautó a Ferrari egyik rendezvényén mutatkozott meg a kiváltságos résztvevők előtt. Szerencsére az egyik látogató úgy gondolta, hogy a nagyközönségnek is látnia kell az alkotást, így egy nem túl jó minőségű képet megosztott az internet világával.
A formaterv tekintetében egyébként úgy tartják, hogy a következő California előfutára lehet a mutáns, amelyet a FerrariChat egyik tagja szerint 552 lóerős, dupla turbós, 3,8 literes, V8-as erőforrás éltet, bizonyára elég vehemensen. Ezek az adatok egybeesnek a tavalyi év végén napvilágra került belső információkkal. A szóban forgó motor egyébként a Maserati Quattroportéban teljesít szolgálatot 530 lóerővel.
A Ferrarinál tehát nem állt le az élet, és a szériagyártású autók folyamatos fejlesztése mellett a vásárlók különc igényeit is képesek kielégíteni. Azt gondoljuk, bárki szívesen lenne abban a helyzetben, hogy egy személyre szabott olasz sportautó álljon a garázsában, de talán jobb, ha az egyedi modellek áráról nem is tudunk.