Az oroszlánosok a Totallal és a Red Bull-lal szövetkezve alkották meg a brutális versenygépet, ami jó ajánlólevél, hiszen a két említett óriásvállalat általában nem adja a nevét olyan projektekhez, melyeknek ne lenne meg az esélye a kár a végső győzelemre is. A 2008-as stíluselemeit megöröklő vadorzó természetesen minden szükséges módosítást megkapott, kezdve a megemelt hasmagasságtól, a hatalmas szélesítéseken át egészen a túlnyúlások lerövidítéséig. Mondani sem kell, hogy a hátsó ajtóktól is megszabadult a DKR.
A franciák mérnökei egyébként nagy lendülettel vetették magukat a munkába, ami a végeredményen is jól látszik. Az átalakított szerkezet, a versenyhez szükséges futómű és a hatalmas terepgumikkal felszerelt kerekek mind adottak a mostoha körülmények legyőzéséhez.
Érdekesség, hogy a Peugeot-nál úgy gondolták, hogy az összkerékhajtás helyett inkább csak kétkerékhajtással próbálkoznak (hogy ezek az elsők vagy a hátsók lesznek-e, arról nem szól a fáma), kihasználva ennek a rendszernek az előnyeit a homokos talajon. A két harcba küldött 2008 DKR közül az egyiket a 2010-es Dakar győztes és többszörös rallibajnok Carlos Sainz fogja majd terelgetni, míg a másik autó volánja mögött az eddig motorosként helyt álló Cyril Despres fog vitézkedni.
Bár jövőre már 25 éve lesz annak, hogy utoljára gyári csapatot indított a Peugeot a viadalon, akkoriban hatalmas sikereket éltek meg a sivatagi őrületben. 1987 és 1990 között négy egymást követő évben hódították el a kupát, először a 205 T16 Grand Raiddel, majd később a 405 T16 Grand Raid verziójával.
Kíváncsian várjuk, hogy a Dakarra való visszatérés szintén olyan sikeres lesz-e, mint a 2013-as Pikes Peak-i hegyi felfutóra történő beszállás a 208 T16-tal, ahol hatalmas rekordot döntött Sébastian Loeb az autó volánja mögött.