Ezúttal a Cayenne családja gyarapszik, mégpedig egy kupésított verzióval. Az újdonság érkezését 2018-ra tehetjük, amikor is a Macan és a Cayenne mellé megérkezik a Porsche harmadik SUV modellje. A divat diktál, s immáron a Porsche sem engedheti meg magának, hogy kizárólag a 911-re és a többi sportmodellre koncentráljon.
A kupésított hobbiterepes alapjait a harmadik generációs Cayenne szolgáltatja majd, s ötajtósként kel életre, azonban jóval sportosabb tetővonallal. A Porsche ezzel a lépéssel természetesen a BMW X6 orra alá akar borsot törni, de a kategóriában hamarosan megjelenik a Mercedes-Benz MLC is, s akkor a tradicionálisabb választást jelentő Range Rover Sportról még nem is beszéltünk.
Megjelenésében a Cayenne ötajtós kupé verziója leginkább a 918 Spyder által képviselt formavilágból táplálkozik majd, noha a sportautó meglehetősen távol áll a crossoverek és SUV-k mezőnyétől. A sportosabban futó tetővonal a magasabb övvonal persze borítékolható, azaz a Cayenne ellenében a kupénak sokkal kisebb lesz az összes üvegfelülete. Továbbá valamivel közelebb is kerül a dinamikusabb verzió a földhöz, ami ugyan tényleg csupán aszfaltra teszi majd alkalmassá az újdonságot, cserébe jóval dinamikusabb is lesz.
Árazás tekintetében a kupé variáns természetesen felülmúlja majd a Cayenne példányaiért kért összeget, nagyjából 15-20 százalékkal magasabb vételárra kell számítanunk. Motorizáltságot illetően azon Turbo és GTS, valamint Turbo S és dízelmotoros verziók érkezése borítékolható, melyek az alapot adó modell esetében is elérhetőek.