A Caterham és a márka Forma–1-es csapatában vezető Kobajasi Kamui összeállt az ikonikus 7-es modell legszélsőségesebb verziójának megalkotására. A radikális jelző ezúttal nem a teljesítménynek szól, hanem a kialakításnak. A motortérben ugyanazt az 1,6 literes Ford Sigma erőforrást találjuk, amely az általunk is tesztelt Sevenben teljesít szolgálatot.
Ám ezúttal néhány lóerővel többet facsartak ki belőle mérnökök: a 126 tagú ménes ezúttal szériában hatfokozatú váltón és önzáró differenciálművön jut el a hátsó kerekekhez, mindössze 5,9 másodperc alatt repítve az ultrakönnyű masinát álló helyzetből 100 km/h-ig. Ebben az élményben viszont egyetlen személy részesülhet csak, ugyanis a 10 példányban elkészülő Caterham Seven Kobajasi Kamui special edition mindössze a pilóta számára szolgál hellyel.
A különleges kialakítás mellett a magasfényű fekete festés és a matt fekete csíkok is a különleges széria sajátjai, de a szénszálas légterelők, a 13 colos, feketére fényezett kerekek és a krómozott kipufogóvégek is az egyediségről árulkodnak. Belül a Kobajasi által aláírt, zöldes árnyalatú szénszálas műszerfal jelent pluszt a széria kivitelhez képest, illetve a zöld kontrasztszínnel feldobott, szénszálas kagylóülés ad még némi funkcionális pluszt. A matt zöld váltógomb, az egyedi műszercsoport és a zöld Takata négypontos biztonsági öv szintén az igényes részletek tárházát gyarapítja.
Az erősen limitált Caterham sajnos csak Japánban lesz elérhető, ahol a pilóta rajongói valószínűleg lelkesen lecsapnak majd a különleges szériára, még akkor is, ha valamivel több mint 12 millió forintnak megfelelő jent kell otthagyni az egoista élményautóért.