Hamarosan megújul a Mercedes–Benz G osztály

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Már 35 éve annak, hogy a Mercedes–Benz bemutatta a mára már legendássá vált G osztályt.

Kenéz Tibor
2014. 05. 05. 12:47

Mindkét motorhoz a csillagosok saját fejlesztésű 9G-TRONIC kilencfokozatú automataváltója társul majd. A jelenlegi eladások körülbelül felét kitevő AMG változatokkal is találkozhatunk majd az alapos frissítésen átesett G osztályban. A következő generációs – és állítólag a Ener-G-Force vonalait öröklő – GL-ről is megosztottak velünk néhány újdonságot a stuttgartiak. A hatalmas luxus-SUV 2018-ban érkező verziója a Range Rover és a hamarosan bemutatkozó Bentley terepjáró mellett kíván egy nagy szeletet kihasítani az egyre növekvő szegmensből.

A jövőbeli Aston Martin Lagonda alapjait is adó GL-nek akár egy hosszított tengelytávú változatot is készíthetnek a gyáriak, amivel még jobban szeretnék annak luxus jellegét kihangsúlyozni. A Mercedes–Benznél tehát SUV-fronton sem pihenne, azok után, hogy a szedán kínálatukat az új S osztállyal és a vadonatúj C osztállyal nemrég reformálták meg. Kíváncsian várjuk mennyire lesznek merészek az új G osztállyal kapcsolatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.