A statisztikák kimutatták, hogy az európai piacon minden ötödik eladott Fordot (vagyis az értékesített modellek 20 százalékát) az új erőforrás hajtja, ami a kis hengerűrtartalomhoz és a Ford változatos palettájához képest már-már szenzációs eredmény. Idén az első félévben különben mintegy 120 000 autóba építették a gyáriak a szóban forgó motorocskát, miközben tavaly ez a szám az év ugyanezen időszakában 104 000 volt, vagyis 15 százalékot emelkedett az új motor értékesítési darabszáma.
Különben a B-Max modellek felét ezzel a motorral értékesítik a kereskedések, miközben a Focusnál és a Fiestánál mintegy 1/3 az 1.0 EcoBoost részaránya. Jelenleg 100, 125 és 140 lóerős kivitelben forgalmazzák a németek a kis erőforrást, amely ugyan méretéhez képest tényleg csodásan dolgozik, mi azonban a tapasztalataink alapján nem vagyunk maradéktalanul megelégedve a motorral, főleg az alacsony fordulatszámon mutatott kulturálatlanságát és rendkívül alacsonynak ígért, ám a valóságban egyáltalán nem túl csodás fogyasztását illetően. Az Év Motorja zsűri viszont a vásárlókhoz hasonlóan kimondottan kedveli a Ford büszkeségét, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az erőforrás sorozatban háromszor hódította el az Év Motorja kitüntetést.