A tolvaj kétszer lopta el a Ferrarit, majd lebukott

Az autólopás szinte mindenütt, még a legjobb környékeken is gondot jelent.

Csizsek Ádám
2014. 09. 15. 10:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tolvajok gyakorlatilag egyre fejlettebb módszerekkel kötik el a kiszemelt járművet, azonban természetesen amatőr hibákat ők is képesek véteni. Meglehetősen szokatlan hír, de igaz: egy amerikai férfi kétszer lopott el egy Ferrari 458 Italia típusú négykerekűt, mindkétszer a Kalifornia államban lévő Fontana városában. Earnie Hooks már az első elkövetés után szerencsétlenül járt, ugyanis egy útellenőrzésnél lebukott a rendszám alapján, ráadásul ittas állapotban is volt. Azonban könnyedén meglépett a gyors autóval, amit később aztán – érthető okokból – hátrahagyott.

Az autót az akció után természetesen lefoglalták, miközben a férfinak nyoma veszett. Éjjel 3 órakor azonban Hooks megjelent a telepen, betört, majd újra elrabolta a fekete színű olasz álomautót. Azonban 5 nappal később bebizonyosodott, hogy Hooks nem az autótolvajok okosabbik hányadát képviseli, ugyanis továbbra is a Ferrarival közlekedett, mintha az a sajátja volna. A rendőrök letartóztatták a tolvajt, aki azonban korábbi tetteit, azaz az első lopást, valamint a hatóságokkal szembeni ellenszegülés tényét tagadja. Tiszta tolvajtempós történet rossz végződéssel, nem igaz?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.