Most pedig megtudhatjuk, hogy ehhez papíron milyen adatok tartoznak. 1020 kilogramm. A legfrissebb adatok szerint alig lesz több egy tonnánál az új MX–5 belépőmodelljének tömege, amely az előddel szemben lényeges súlycsökkentést nem jelent. A 15 kilogrammal könnyebb indulót lényegében már annak betudhatjuk, hogy 1,8 helyett 1,5 literes motort találunk az újdonság lemezei alatt, de nem lennénk igazságosak, ha így tennénk, hiszen a gazdagabb alapfelszereltség, az igényesebb kivitelezés és például a hatfokozatú váltó jelenléte mind tömegnövelő tényező, amelynek megszüntetésére komoly harcot kellett vívniuk a mérnököknek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az adattal együtt azt nem tették közzé, hogy az melyik eljárásnak megfelelően mérték, így könnyen lehet, hogy a valós differencia még inkább számottevő. A belépő, 1,5 literes Skyactiv erőforrás több forrás szerint is 131 lóerővel kényeztet, vagyis dinamika terén nem marad el az új beszálló sem, még ha a korábbi tesztjeink alapján bebizonyosodott, hogy a gyártó az előző 1,8-asról meglehetősen pesszimistán nyilatkozott. A 144 newtonméter nyomaték viszont jelzi, hogy az igazán sportos lelkületűeknek érdemes a kétliteres nagy testvérre gyűjteniük. Ez utóbbiról még mindig nem tudunk semmit, de az eddigi tapasztalatinkat összegezve várhatóan 170 lóerős teljesítményre számíthatunk.