De miért pont ősszel? Mert ha hiszik, ha nem, autós szempontból ez a legsunyibb évszak. A tél bár zord, de sokkal őszintébb az óvatos sofőrrel. A csontig hatoló hidegben nem meglepő, hogy jégbordák lehetnek az utakon, ha merő latyak az aszfalt, tiszta sor, hogy csúszni fog és azon sem lepődünk meg, hogy korán sötétedik. Az ősz viszont minden tekintetben átmenet, sok alattomos veszélyforrással. Egyrészt nem csak a nyári gumik vannak még az autókon, de bennünk is ott a nyári rutin, a barátságos aszfalthőmérsékletek, más szóval azok a körülmények, amikkel gond nélkül lehet akár picit tempósabban is autózni. Az ősz beköszöntével viszont most szembesülünk az első picit hidegebb napokkal.
Nézzük az időjárás-jelentést, reggel leolvassuk az ablak előtt a hőmérőt, majd beülünk a kocsiba, és ott is pozitív számot mutat a fedélzeti számítógép. Nagy nyugalomban hajtunk, a felfagyás veszélye sokakban fel sem merül, pedig a reggeli köd, a páralecsapódás miatt a fagyzugosabb helyeken bizony itt-ott már előfordulhat. Ráadásul foltokban, főleg országúton, ahol a fák színpompás lombja miatt a napsugarak nem melegítik fel eléggé a flaszter, vagy például az autópálya-szakaszok dimbes-dombos részeinek völgyeiben, illetve a bevágásoknál, ahol kétoldalt beárnyékolnak a támfalakkal megfogott földtömbök.
Tipikusan az őszi balesetek közé tartozik, amikor a sofőr felüljárón, vagy hídon csúszik meg. Ezek a műtárgyak azért tudnak rettentő alattomosan viselkedni, mert az aszfalthőmérsékletük fokokkal alacsonyabb lehet, mint a rávezető szakaszoknak, hiszen utóbbi szakaszokon az aszfalt alatt még talaj van, tehát alulról nem kapja meg a hideget. Ráadásul a hidak, felüljárók sok esetben folyók, patakok felett vezetnek, tehát párásabb a levegő a környezetükben.
Az őszi utak legszebb velejárója, ahogy az előttünk haladó teherautó, vagy busz menetszele megfújja a fák lomjait, és a színes falevelek mint konfettieső műsoroznak előttünk. Ám ha a kerekünk alá kerülnek, ezek az ártatlannak tűnő nedves falevelek legalább úgy büntetnek, mint a tükörjég. Érdemes ezért kerülni az amúgy is laza útpadkákat, a sávok széleit, és megtisztelni azokat a szakaszokat, ahol falevelek vannak az aszfalton.
Az ősz a mezőgazdaságban igazi nagyüzem, hiszen számos szektor ilyenkor még gőzerővel munkálkodik, végzi például a termények betakarítását. Ilyenkor nem csak a mezőgazdasági munkagépek szaporodnak meg az utakon, de nő a kamionforgalom is, hiszen a még fel nem dolgozott, vagy félkész termékeket a lehető leggyorsabban kell eljuttatni a feldolgozóüzemekbe, vagy gondoskodni kell a tárolásukról, ami sokszor megint csak rohanó áruszállítást von maga után.
Ráadásul ilyenkor a vidéki országút jobbára csak a végletekről szól. Például sok olyan rutintalan sofőr szabadul rá a bűvös aszfaltra, aki csak szezonálisan, a mezőgazdasági munkák miatt ül a volán mögé, vagy épp az idénymunkásokat szállítja. Közös jellemzőjük, hogy irreálisan lassan, többnyire felelőtlenül megrakva közlekednek rossz műszaki állapotú járművekkel, a főútról lekanyarodást pedig képesek évekig elhúzni. Legyünk óvatosak az országutak kereszteződéseiben, és számoljunk azzal lehetőséggel is, hogy figyelmetlen sofőrök hajthatnak ki váratlanul a főútra.
Sokakat csapnak be a mezőgazdasági vontatók, hiszen azok az országúton megszokott sebességeknél jóval lassabban haladnak, a mai rohanó forgalomban még a nagy monstrum teherautókhoz képest is szinte állnak, emiatt őrült sok balesetet okoznak. Helyesebben sok esetben nem ők okozzák, hanem a mögöttük türelmetlenül sort előzők, vagy figyelmetlenül balra bekanyarodók. Lassú járművek jelenlétére utalnak az ideiglenesen letakart, vagy áthúzott táblák az országutakon. Főleg szüret idején sokszor látni, ahogy a mezőgazdasági vontatók miatt feloldják a különböző járműfajták tiltását.
Azzal viszont vajmi keveset foglalkoznak az illetékesek, hogy sokan a dagonyás földekről mindenféle, még akár jelképes takarítás nélkül is az aszfaltra hajtanak, ezzel jókora sárfelhordásokat kreálva az országutakon. Vigyázzunk a beláthatatlan szakaszokon, mert a felhordott sáron hamar el lehet dobni a technikát. Főleg este, rossz látási viszonyok között, és bizony ősszel egyre rövidebbek a nappalok. Érdemes tehát a szélvédőmosó és hűtőfolyadék „téliesítése”, valamint az ablaktörlőlapátok ellenőrzése mellett nem csak a lámpákat tisztán tartani, de be is állíttatni azokat. Persze elsősorban azt a bizonyos rejtett kapcsolót, azt állítsák át, ne szimplán a téli gumikat szereltessék fel rutinszerűen az első komoly fagyok beköszöntével!