Az alapvetően anyukák és gyerekek szállítására tervezett autó esetében én picit több – fedett – rekeszt vártam volna elöl, és pont a picik védelmében helyeztem volna előtérbe az üvegtető belső rolóját a nagyobb fejtérrel szemben, bár kétségtelen, hogy elég jól le van sötétítve a minden szinthez extraként rendelhető felső fényforrás.
Érdekes megoldás, hogy a hátsó ajtók üvege a háromajtósokra jellemző módon csak billenthető. A gyáriak ezzel, az elmaradt felső napfényrolóval, valamint a nem osztottan dönthető hátsó ülésekkel állítólag 25 kilogrammot faragtak a tömegből, a kocsi a katalógus szerint 200 kilogrammal karcsúbb a konkurenseknél. Szintén az egyszerűsítés áldozata lett az anyósülés előtti negyedik szellőzőrostély, mely a párának felhívás keringőre. Ráadásul a másik három is csak reteszelhető, a levegőmennyiség intenzitása egyenként nem szabályozható.
A kompakt külső méretek ellenére az utastér helykínálata négy felnőttnek is elegendő, a csomagtér a kategóriához mérten megfelelő nagyságú, ráadásul alján ott lapul a pótkerék. Hogy miért csak részben burkolták belül a csomagtartó hátfalát, az örök rejtély marad, ugyanis így sokkal sérülékenyebbé vált a fényezett felület.
Tesztautónkat robotizált automata váltóval látták el. A középkonzolon választjuk ki az irányt, és az okos szerkezet a váltást elintézi helyettünk, de bármikor gangolhatunk mi is a kormány mögötti fülekkel. Érdekes szerkezet ez a robot, mert kategóriájában abszolút jól sikerültnek számít, mégis az automaták között inkább szükség, mint kompromisszummentes kényelmi megoldás, ugyanis majdnem azt az együttműködést várja a sofőrtől, amelyet a hagyományos mechanikus egységeknél megszoktunk.
Az 1,6 literes, 92 lóerős dízelmotor úriember módjára szolgálja ki a néha kelletlen hatfokozatú váltót és a túl izgága, bár csendesen és gyorsan kapcsoló stop-start rendszert. Hamar bemelegszik, és hangja nem dízelesen kerregő. Kézi váltóval az ésszel dinamikusan közlekedő vásárlónak is elég lehetne a gyengébbik gázolajos erőforrás – ha lehetne hozzá kapni.
