“Az orgiasztikus, dionüszoszi elem ott hullámzik és fortyog minden vadászat legmélyén”. (Ortega)

“A vadászat egész morált foglal magában, mégpedig annak legmintaszerűbb formájában. A vadász ugyanis, aki magáévá teszi a sportszerű morált, a legnagyobb magányában teljesíti annak parancsolatait; nincs más tanúja, közönsége, csak a hegycsúcsok, az elmosódó felhők, komor tekintetű tölgyek, reszkető ciprusok és a kóbor vad. (…) A vadászatra mindig is úgy tekintettek, mint magasrendű pedagógiára, mint az egyik legalkalmasabb jellemformáló módszerre.” (Ortega)

„A vadászat nem végletes féktelenség, lényegi mozzanata éppen a lelkiismeretes versengés. A szabad akarattal rendelkező, a saját életét önmaga által irányított lény «pontosan abban a mértékben, ahogyan a fegyverek egyre inkább hatékonnyá váltak, (…) korlátokat szabott magának a vaddal szemben, hagyott neki is játékteret, hogy ne tegye túlságosan egyenlőtlenné vadász és zsákmánya viszonyát, hiszen ha e viszony bizonyos határait áthágja, akkor a vadászat lényegi mivoltát semmisíti meg, és puszta mészárlássá, irtóhadjárattá változtatja azt. (…) Ahelyett, hogy megtenné mindazt, melynek megtételére képes, az ember gátat szab határtalan képességeinek, és utánozni kezdi a természetet, vagyis szabad elhatározásából visszahátrál, visszalép a természeti létbe.»” (Ortega)

„A vadászat tehát alapvetően zoológiai jelenség, «két ösztönrendszer párviadala, összecsapása» (...).” (Ortega)

“A hasznossági alapon űzött vadászatban a vadász valódi célja, amire törekszik, s amit értékel: az állat halála. Minden egyéb, amit ezt megelőzően tesz, eszköz csupán, hogy ezt a célt elérje, amely nem más, mint az ő formális szándéka. (…) A sportembert nem a zsákmány halála érdekli, nem ez a szándéka. Őt éppenséggel azok a dolgok érdeklik, amiket ezt megelőzően kellett tennie a siker érdekében: vagyis a vadászat. Ezzel tényleges céllá válik az, ami korábban eszköz volt csupán. A halál lényegbevágó, mivel enélkül nincs hiteles vadászat; az állat megölése annak természetes végét, végcélját jelenti: a vadászat végcélját, annak lényegazonosságában, nem pedig a vadászét.” (Ortega)

“Minden tudományt megelőzően és minden tudományon túl az emberiség úgy tekint magára, mint olyasvalakire, aki az állatvilágból emelkedett ki, de nem bizonyos abban, hogy teljes egészében meghaladta-e azt. Az állat továbbra is túlságosan közel áll hozzánk ahhoz, hogy ne érezzünk vele valamilyen rejtélyes közösséget.” (Ortega)

„A jó vadászhoz hozzátartozik a nyugtalan lelkiismeret a halállal kapcsolatban, amit éppen ő hoz a pompás állatra.” (Ortega)

“A fényképezőgéppel való vadászat modorosság, nem pedig kifinomultság; olyan etikai mandarinizmus, ami semmivel sem kevésbé sajnálatra méltó, mint az értelmiségiek sokféle más mandarinizmusa.” (Ortega)

„A kocavadászok ezen népes táborát a mesterkéltség és az infantilizmus jellemzi, ami jól megmutatkozik akkor, ha állatképekből vagy állathangokból összeálló trófeagyűjteményeiket szemléljük, kép- vagy hangvadászkalandjaikat hallgatjuk. A lencse- vagy mikrofonvégre kapott vadak esetében az élet helyett csupán az élet nyomának feszültségmentes, vizuális vagy akusztikus látszatbirtoklása történik. Aki nem képes megölni az állatot, vagy nem szenved meg az állat életéért, abban nem dolgozik valóságos vadászszenvedély. A kultúra sáncaiból nézve ezek tűpontos, metszően éles, egyszersmind dermesztő szavak.” (Kalmár Zoltán: Ortega versengéselmélete)

“Hogy mióta vadászom, ezt még csak ki tudom deríteni a naplómból. Hogy azonban mióta vagyok vadász, ez már nehezebb kérdés.” (Széchenyi Zsigmond)

„A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is... és ha nem szólhat a puska, akkor is!” (Fekete István)

„Kevesen tudják, hogy a kafferbivaly milyen előkelő helyet foglal el az afrikai nagyvadak sorában. pedig az afrikai bivaly a legveszélyesebb valamennyi között, s nekem kedves vadam is volt mindig, mert az «ol-arok» kemény ellenfél, amely, ha már támad, küzd is az utolsó leheletéig.” (Kittenberger Kálmán)

Üzenet a nyálas-nyamvadt, vadászat-gyűlölő senkiknek, akik a vadászatról sem tudnak semmit az égvilágon: ha a vadászatot be akarják tiltani, tiltsák be azzal együtt Ortegát, Széchenyi Zsigmondot, Kittenberger Kálmánt és Fekete Istvánt is. (Folytatjuk)