Gyermekvédelmi lakásalap: indulnak a pályázatok

A gyermekvédelemből kikerülő fiatalok számára az önálló életkezdést biztosító lakásalap létrehozása kiemelt célja a kormányzatnak.

WL
2012. 08. 30. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alap bevezetéséhez a jogszabályi feltételek megteremtése még tart, a törvényalkotási folyamat eredményeként legkorábban január 1-jével nyílhat meg a pályázati alap az érintett fiatalok előtt.

Az Emmi azt közölte, céljuk továbbra is a gyermekvédelmi szakellátásban nagykorúvá válók jelenlegi otthonteremtési támogatási rendszerének átalakítása és a lakhatást szolgáló állami forrás hatékonyabb felhasználása. A tárca tájékoztatása szerint a célra tervezett több mint 1,7 milliárd forintos keretösszeg éves szinten 300-400 lakás vásárlását teszi lehetővé.

Az új konstrukcióban a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok tízéves időtartamra, de legfeljebb a 30. életévük eléréséig lakhatáshoz jutnak ott, ahol számukra a munkavállalás lehetőségei adottak. A fiatalok bérleti díj nélkül kapják meg a lakást azzal a feltétellel, hogy az ingatlan fenntartásának és karbantartásának a költségei őket terhelik. A lakáshasználatot a fiatalok pályázatokon igényelhetik.

A minisztérium közlése szerint az alap létrehozásával olyan lakáskontingenst kívánnak kialakítani, amely hosszú távon kezelni tudja a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok lakáshoz jutását.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy „az állam kötelessége az önálló életkezdés küszöbén a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő gyermekek hosszú távú, kiszámítható segítése és védelme”; mint írták, zökkenőmentes beilleszkedésük a társadalomba csak így biztosítható.

Élénkítheti a lakáshitelezést a Magyar Nemzeti Bank szerint, hogy a lakáshitelek állami kamattámogatásának köszönhetően a jelenlegi 13 százalék körüli kamatszint 9 százalékra csökken a támogatási időszak elején.

Huszonnégy, kedvezményesen bérelhető lakást biztosít a főváros XI. kerületében dolgozó rendőröknek a helyi önkormányzat.

Július elején a józsefvárosi önkormányzat tizenkét önkormányzati lakást adott át a Belügyminisztériumnak. A felújított lakásokba a VIII. kerületben szolgáló rendőrök, illetve a kapitányságon dolgozók költözhetnek be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.