A kormány pénzügyi rezsicsökkentő lépésének eredményeként szombattól ingyenesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból a lakosság havonta kétszer, összesen 150 ezer forint értékben. A pénzügyi rezsicsökkentés valószínűleg folytatódni fog: Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy a parlament már februárban megemelheti a törvényben garantált ingyenes készpénzfelvételek számát.
Rogán múlt szombati, budapesti sajtótájékoztatóján ismertette azokat a balatonszárszói frakcióülésen hozott döntéseket, amelyek a harmadik rezsicsökkentés – világpiaci árváltozásokat is figyelembe vevő – mértékét és ütemezését tartalmazzák. Ebben az évben három lépésben csökken tovább a rezsi: a gázért április 1-jétől 6,5, az áramért szeptember 1-jétől 5,7, a távhőért október 1-jétől 3,3 százalékkal kell majd kevesebbet fizetni. Az erről szóló törvényjavaslatról februárban dönt az Országgyűlés.
Rogán hétfőn arról számolt be, hogy az EU illetékesei eljárást készülnek indítani azon országok ellen, amelyek szabályozzák a rezsiköltségeket. Közölte azt is: Magyarország azzal a jogával élt, amit sem az unió alapokmánya, sem a szerződései nem tiltanak.
Orbán Viktor kormányfő ennek kapcsán pénteki rádióinterjújában azt mondta: a rezsicsökkentés elindítása óta tudták, hogy az ellenérdekeltek ezt nem hagyják szó nélkül, már csak azért sem, mert azóta számos európai országban születtek hasonló döntések. Kijelentette, hogy az energiaárak csökkentésére a magyar megoldás továbbra is a nonprofit energiaszolgáltatás a lakossági és a piaci szférában is. Az unió célja, hogy szabadárassá tegye az energiaárakat, a tapasztalatok szerint azonban ott, ahol nem volt központi árszabályozás, és verseny alakulhatott volna ki az energiapiacon, ármegállapodások jöttek létre a színfalak mögött, és az árak magasabbak voltak az állam által megszabottaknál – fejtette ki. Szerinte ezért a brüsszeli álláspont tankönyvízű, a gyakorlat ellene szól.
A kormányfő a héten arról is beszélt: Magyarországon 2010 után helyreállt a jogállamiság. A miniszterelnök a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén a magyar gazdaság kapcsán úgy fogalmazott: ma „már látható, sőt járható az út, amely kivezet a szegénységből: ( ) nem ígéretekkel és ingyen pénzzel, hanem munkával és a rezsi csökkentésével van kikövezve”. Pintér Sándor ugyanitt arról beszélt: a közrend és a közbiztonság az ország teljes területén szilárd.