Tarlós István átfogó vizsgálatot kért a BKK online értékesítési rendszerének ügyében Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettestől, aki ezt el is rendelte – mondta el lapunknak Szeneczey Balázs. Emellett Tarlós Dabóczi Kálmánon, a BKK vezérigazgatóján keresztül jelentést kér a T-Systems vezérigazgatójától is.
A vizsgálatnak nincs határideje, de napokon belül meg kell lennie az eredménynek – fűzte hozzá. A Városháza addig nem foglal állást, míg nem lát tisztán az ügyben.
A BKK szombaton közölte: folyamatos informatikai támadások és túlterheltség miatt zavar lépett fel online utastájékoztatási felületeik működésében. A BKK a közösségi közlekedéssel kapcsolatos információkat a BKK Info rádiós tudósításain keresztül és a BKK Facebook-oldalán teszi elérhetővé, illetve a forgalmi akadályoknál és forgalmi zavaroknál a helyszíni utastájékoztatást megerősítette. A főváros közösségi közlekedésének kiszolgálása továbbra is zavartalan, a társaság mindent megtesz a helyzet mielőbbi megoldása érdekében – fűzték hozzá.
Délután jelezték, hogy az online értékesítési rendszer működése ismét zavartalan, az elektronikus ellenőrzés újra működik. A BKK az informatikai rendszereit védő tűzfalat jelentősen megerősítette – fűzték hozzá. Ennek ellenére a bkk.hu olykor még mindig nem működött délután.
A BKK-járművezetők szombaton azt az utasítást kaphatták, hogy bárkit, bármilyen bérlet felmutatása nélkül fel kell engedni a járművekre, ha arra hivatkozik, van online bérlete – állítja a Közlekedő Tömeg nevű szervezet, amely egy fotót is mellékelt az üzenetről. A BKK a Hír TV telefonos megkeresésére ezt nem erősítette meg, írásbeli választ ígért.
Szombaton délelőtt a T-Systems weboldala is több alkalommal is elérhetetlen volt.
A 24.hu pénteken azt írta, gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a fiatalt, aki észrevette a rést BKK netes értékesítési rendszerében. Lapunknak a rendőrség annyit árult el, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információs rendszer vagy adat megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, egyelőre egy gyanúsítottjuk van, aki szabadlábon védekezik. Kérdésünkre, igaz-e, hogy hajnalban állították elő a fiatalt, minden további magyarázat nélkül azt írták, nem igaz a hír.