1956 a szabadságszerető magyar nép lázadása volt az internacionalista baloldal diktatúrája ellen – közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel.

Nagy a dugó az M0-snál
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
1956 a szabadságszerető magyar nép lázadása volt az internacionalista baloldal diktatúrája ellen – közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel.
1956 arról szólt, hogy a magyar nép maga akart dönteni hazájáról. Békés, vér nélküli forradalomban emelte fel szavát, hogy Magyarország szabad, független és demokratikus ország legyen – tudatták.
Ötvenhat hősei egy olyan szabad hazáért harcoltak és áldozták az életüket, amely szuverén, amelyet nem mások irányítanak, amely maga dönt sorsáról, a gazdaságáról, amelyet nem bábok vezetnek, amelynek senki nem diktálhatja, hogyan és kivel éljenek a magyarok, amelytől senki nem veheti el a kultúráját és a nemzeti szuverenitását – fogalmazott a nagyobbik kormánypárt.
A magyar mindörökre szabadságszerető nép, amely soha többé nem felejti az internacionalista baloldal diktatúráját és azt sem, hogy a diktatúra úgy érkezett, hogy bábokat nevezett ki és felszabadításnak hirdette magát – áll a közleményben.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.