Patek Gábor a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője, Gajda Péter kabinetfőnöke, Somogyi László vállalkozó pedig papíron az Anildia Kft. vezetője, ám Lackner elmondása szerint olyan projekteken is rajta tartja a kezét, amelyeket papíron más vállalkozások nyertek. Somogyinak háza van Miamiban, egy alkalommal pedig Lackner elmondása szerint több millió forintot adott át Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának, hogy „a jövőben is legyen munkája”. Az biztos, hogy a kispesti adófizetők nem fognak örülni, ha kiderül, hogy pontosan mit is jelent „Somogyi Laci beintegrálása” Patek mellé.
Egy másik felvételen a hanganyagok egyik állandó szereplője, Kiss Jenő XXIII. kerületi MSZP-s képviselő beszámol egy ajánlatról. „Megkeresett a Kertész [Kertész Csaba kispesti alpolgármester], hogy legyek a kispesti DK elnöke, és azt mondta nekem, Jenő, én nem akarom tovább csinálni. Nem vállaltam el” – meséli Kiss. „Jó nagy f…sz vagy, hogy nem vállaltad el. Te f…sz. Most ez komolyan igaz? Akkora hülye vagy, b…meg. Hogy lehetsz ekkora f…sz?” – méltatlankodott Lackner Csaba. Majd nem sokkal később így folytatta: „Pénzt kellett volna keresni” – mondta annak kapcsán, hogy miért gondolta, hogy Kiss hibázott, amikor nem vállalta el a posztot. A XXIII. kerületi MSZP-s képviselő elmondta, hogy nem volt kedve politizálni, tagságot összehívni, a tagságnak beszédeket tartani és hallgatni „a nénik hülyeségeit”. „De ezt üzletként kellett volna kezelni” – válaszolta Lackner. Kertész Csabára visszatérve Kiss kifejtette, hogy már régóta be akarja fejezni. „Ettől függetlenül ku…a éhes” – replikázott Lackner, Kiss Jenő pedig igazat adott neki: „Persze, a pénzt meg akarja keresni.”





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!