Kulcsszerepben Karácsony szövetségeseinek strómanja

Somogyi Lászlóné kispesti önkormányzati képviselő férje az egyik olyan üzletember, aki sűrűn felbukkan az önkormányzat környékén. Kránitz Krisztián, a kerületi vagyonkezelő vezetőjének bukásával azonban Somogyi László élete is nehezebbé vált, a vállalkozó kétségbe esett a hírtől, hogy „Krinyó” már nem lesz ott a következő testületben. Somogyi a közelmúltban számos fenyegetést kapott. Egy a Magyar Nemzethez is eljuttatott feljelentésből pedig további információk derültek ki arról, hogyan tűnnek el a pénzek az önkormányzati beruházások környékén. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak lapunk birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. Cikksorozatunk harmadik része.

2019. 10. 08. 6:05
null
Több terepjárót is szemügyre vettek Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Mi a f…sz lesz most velem, hogy a Krisztián kiesett?” – Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint Somogyi László vállalkozó így reagált arra, hogy Kránitz Krisz­tiánt nem indítja el az ellenzéki összefogás az őszi önkormányzati választáson. Cikksorozatunk második részé­ben már bemutattunk egy olyan beszélgetést, amely alapján Kránitznak, a kispesti vagyonkezelő (Vaműsz) igazgatójának egy projektből visszaadtak 12 millió forintot, ami Somogyi László ötlete volt, hogy a későbbiekben is „kapjon munkát”. Kránitz partvonalra kerülésével szintén az előző cikkünkben foglalkoztunk, a politikust Burány Sándor országgyűlési képviselő szavaztatta ki az őszi önkormányzati választás jelöltjei közül.

Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet birtokába, amelyeken főként Lackner Csaba, a XIX. kerületi polgármester, Gajda Péter bizalmasa mesél a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. A beszélgetésekben felbukkan egy vállalkozó, és korábbi, valamint jelenleg is aktív baloldali politikusok.

Összefonódások

Számos beszélgetésben felbukkan Somogyi László neve, egyeseken a hangja is. A vállalkozó Somogyi Lászlóné önkormányzati képviselő férje, papíron egyetlen építőipari cége van: az Anildia Kft. Érdekesség, hogy az október 13-i választáson az ellenzéki összefogás színeiben elinduló Somogyi Lászlóné korábban a hivatalos leveleit esetenként a céghez tartozó [email protected] e-mail-címről küldte el. Ez azért problémás, mert az Anildia számos kerületi közbeszerzésnél bukkan fel nyertesként, pályázóként vagy alvállalkozóként, Somogyinét pedig rendszeresen támadják az összefonódás miatt, azonban a helyi képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei szerint Gajda Péter MSZP-s polgármester több alkalommal is megvédte. Somogyiné egyébként 2014-ig tulajdonos volt a cégben, és vélhetően a politikai támadások kivédésének érdekében lépett ki abból és adta át részesedését férjének. A levelezőfiók már nem létezik.

Az egyik beszélgetés során Lackner érdekes információt kottyantott el Somogyi László vállalkozóról: „Somogyi Laciék csinálják az egészségügyi intézet átalakítását…”.

Somogyi Lászlóné önkormányzati képviselőt számos alkalommal támadták a férje (balra) közbeszerzéseken nyertes vállalkozásai miatt
Fotó: Facebook

A megfogalmazás azért különös, mert ezt a projektet nem az Anildia vitte, hanem egy másik cég: a Compassion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – tudható meg az önkormányzat honlapján a projekt részleteit tartalmazó dokumentumokból. Arra vonatkozó információt nem találtunk, hogy az Anildia bármilyen formában is részt venne alvállalkozóként a projektben, de az biztos, hogy a közbeszerzésen versenytársként elindult az Anildia is. A Compassion részéről 2019. június 6-án Eckert József ügyvezető írta alá a szerződést, amely alapján az egészségügyi intézet auláját újítják fel. A megbízás összege több mint 211 millió forint volt. A Compassion 2013 óta tizenegy nagy értékű közbeszerzést nyert el, mindet a szocialista vezetésű XIX. kerületi önkormányzattól vagy a polgármesteri hivataltól, ezek közül tízet 2015 szeptembere után. A munkák összértéke meghaladja az egymilliárd forintot.

A Magyar Nemzet megkeresett több alvállalkozót, akik korábbi projekteken bedolgoztak a Compassionnek, de olyannal még nem találkoztunk, aki személyesen látta volna a cég ügyvezetőjét, Eckert Józsefet. Amikor lapunk egy elérhetőséget kért a Compassionhöz a Hamvas Irodaházban, akkor meglepetésünkre Somogyi László nevét és telefonszámát kaptuk meg. A vállalkozó rendszeresen felbukkan a Compassion által kivitelezett projektek helyszí­nein. A hangfelvételekről tudjuk, hogy a kispesti egészségügyi intézet aulájának felújításával kapcsolatos megbeszéléseken is ő képviselte a kivitelezőket, amikor Gajda Péter polgármesterrel és a többiekkel beszélték át a teendőket.

Zsarolás

Somogyi és Somogyiné, Kránitz, Lackner és Gajda Péter évente együtt járnak el síelni. A hanganyagok tanúsága szerint a legutóbbi alkalommal elszabadultak az indulatok, „Kránitz barátnője annyira bekattant a harmadik napon, minden szir-sz…rtól…” – mondta Lackner. A képviselő elmeséli a felvételeken, hogy a vagyonkezelő igazgatójának barátnője – aki a hangfelvételek szerint időközben a jegyese lett – leköpte Somogyit, és azt mondta neki, hogy „te is csak azért élsz még, azért van pénzed, mert a Krinyó neked pénzt ad”. A nő Gajda Pétert és Lacknert is megfenyegette: „azért vagytok még életben, mert rólatok nem beszélek, nem dalolászok” – mesélte Lackner, amelyre a felvételen egy korábbi XX. kerületi MSZP-s politikus úgy reagált: felháborító, hogy a nő megfenyegette a „képviselőtársakat” és ezek után „el kellett volna ásni Ausztriában”.

A hanganyagok alapján már Kránitz megbuktatása előtt gyűlt a feszültség a társaságban, és a Vaműsz igazgatójának kiesése tovább növelte azt.

Kránitz barátnője mellett a hanganyagok szerint „Krinyó” egyik ismerőse is megfenyegette a vállalkozót. O. egy ingatlan adásvétele kapcsán összeveszett a polgármesterrel és „Somogyi Lacit megfenyegette, hogy ha ilyen meg olyan szituban neki nem ad pénzt, fel fogja nyomni, hogy Somogyi ide meg oda tejel” – elevenítette fel Lackner egy zsarolás történetét.

Somogyi Lászlónak és Somogyi Lászlónénak elküldtük kérdéseinket, de tegnap estig nem válaszoltak. Somogyi Lászlót telefonon is próbáltuk utolérni, egy, a vállalkozóéhoz megszólalásig hasonlító hangú férfi azonban letagadta, hogy ő Somogyi László lenne, majd bontotta a vonalat.

Akit nem fizettek ki

Lapunkat a hangfelvételektől függetlenül egy vállalkozó is megkereste, aki ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, ám a hatósághoz beadott írásában nevesíti Lacknert és Somogyit is. K. G. arról számolt be a hatóságoknak, hogy az Almavirág tér 2015 végi felújítása 19 millió forintjába került a kispesti adófizetőknek, ám a valós munkák csak kevesebb mint 14 millió forintot kóstáltak. A férfi azért tud minderről, mert a projektben ő volt a kivitelező, ám csak alvállalkozóként, a közbeszerzést ugyanis a Bau-gép 2000 Kft. nyerte. A vállalkozó az elvégzett munkákról Lackner Csabával, Somogyi Lászlóval és Somogyi Lászlónéval egyeztetett.

A konfliktust végül az okozta, hogy 1,7 millió forintnyi pótmunka keletkezett, amelyet a Bau-gép 2000 vezetője kifizetett Somogyi Lászlónak, ám a vállalkozó azt már nem adta tovább K. G.-nek – áll a feljelentésben, amely szerint Lackner Csaba kétmillió forintot tett zsebre a projektből.

Lackner Csabát többször is megpróbáltuk reagáltatni saját szavaira, de a kispesti szocialista önkormányzati képviselő nem élt a lehetőséggel
Fotó: Havran Zoltán

A Magyar Nemzetnek átadott számlák bizonyítják azt, hogy K. G. több olyan projektben is részt vett, amely a kispesti önkormányzathoz köthető. Az Almavirág tér felújításán kívül még a kispesti piac átépítésénél is alvállalkozóként szerződtették, valamint más munkái is voltak. A vállalkozót megkérdeztük Eckert Józsefről is, azt válaszolta, hogy bizonyos projektekben bedolgozott a Compassionnek, ám Ecker­tet ő sem látta soha, csak Somogyival egyeztetett a cég projektjeiről.

A vállalkozó által elmondottakból és az átadott dokumentumokból az derül ki, hogy a közbeszerzéseken nyertes cégek úgy húznak extra profitot, hogy kiadják a munkát egy alvállalkozónak, majd az tovább adja egy másik alvállalkozónak – egyre olcsóbban, mivel alapból túláraznak bizonyos munkákat. A legtöbb esetben a valós kivitelező és a pályázat nyertese közé beiktatnak legalább egy céget, de előfordult, hogy kettőt is. Ezeket a cégeket Somogyi László informálisan mozgatja, többnyire a tendereken is együtt indulnak. Az Anildia és a Compassion mellett tipikusan ilyen cég az M-Bond Kft., de vannak továbbiak is – mesélte a vállalkozó, aki ezeket az információkat a hatóságokkal is megosztotta. Az M-Bond Kft.-nek a VIII. kerületi József körút 69. szám alatt van székhelye, csakúgy, mint az Opten adatbázisa szerint több ezer jelenleg is működő vagy már felszámolt cégnek. A lapunknak nyilatkozó vállalkozó szerint az itt található vállalkozások közül többet is Somogyi mozgat.

K. G. a túlárazásokra számos példát említett, ezek egyike a kispesti piac mosdóinak 2015-ös felújítása volt, amelyre nyolc és fél millió forintot kapott a kispesti önkormányzattól a nyertes vállalkozó. A valós munkákat azonban továbbpasszolta K. G. cégének, aki nagyjából fele ennyiért végezte el a felújítást.

A Magyar Nemzet megkereste a BRFK sajtóosztályát, megkapták-e a feljelentést. A dokumentum 2019. augusztus 26-án érkezett meg a Központi Nyomozó Főügyészségtől, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentéskiegészítést rendelt el. Miután ez megtörtént, a BRFK gazdasági vesztegetés elfogadása bűntett miatt 2019. szeptember 24-én nyomozást rendelt el, amely jelenleg is folyamatban van.

A feljelentést tevő vállalkozó kérdésünkre, miszerint a 2015 végén történt eset miatt miért három és fél évvel később tett feljelentést és kereste meg lapunkat, azt válaszolta, hogy éveken át próbálta visszaszerezni a pénzét, neki az az 1,7 millió forintos veszteség a csődöt jelentette. Mint mondta, abban reménykedett, hogy „a választások közeledtével a hatóságok és a közvélemény figyelme is jobban ráterelődik az ügyre”.

1. Somogyit megfenyegették

[audio mp3="https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2019/10/1Somogyitmegfenyegettek.mp3"][/audio]

Kránitz egyik barátja az igazgató és Somogyi László ellen fordul.

 

2. Somogyi: mi a f.sz lesz velem?

[audio mp3="https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2019/10/2Somogyimiafszleszvelem.mp3"][/audio]

Egy lapunk által már hétfőn közzétett felvétel hosszabb változata, ahol Lackner Kránitz kiesése kapcsán meséli el Somogyi László sirámait, majd arról beszél, hogy meg akarták menteni a vagyonkezelő igazgatóját.

 

3. Somogyi és Kránitz

[audio mp3="https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2019/10/3SomogyiesKranitz.mp3"][/audio]

A beszélgetésen négyen vannak jelen, két párbeszéd párhuzamosan folyik egy ideig, majd a beszélgetők Lacknerre figyelnek, amikor arról kezd beszélni, hogy „Somogyi Lacit megfenyegették”.

Kránitz lehúzta Lacknert 12 millióval.

Kránitz korábban nem segített Lacknernek, amikor a feleségével bajba kerültek, ezért nem akart neki ő sem segíteni, miután kiszavazták.

 

4. Rólatok nem dalolászok

[audio mp3="https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2019/10/4Rolatoknemdalolaszokok.mp3"][/audio]

Egy közös síelésen Somogyi Lászlóné (Ildi) és Lackner felesége (Barbi) összevesztek Kránitzékkal, mert a vagyonkezelő igazgatójának barátnője leköpte Somogyi Lászlót, és megfenyegette Gajda Pétert és Lackner Csabát. Ez az egyetlen hangfelvétel a Magyar Nemzet által közzétett felvételek közül, amelyen módosítottunk. 0.40-től kivágtunk belőle 16 másodpercet etikai okokból. A szövegrész olyan, magánjellegű információkat tartalmaz, amelyek sem politikai szempontból nem relevánsak, sem pedig a korrupciógyanús ügyletek szempontjából nem tartalmaznak érdemi információt. Az elhangzó állítás pusztán kínos a szereplőkre nézve.

 

A cikksorozat eddigi részeit az alábbi linkeken érhetik el:

1. Karácsony jelölttársai tudják, hogy kell évente százmilliót keresni

2. Mr. Negyven Százalék is ott van Karácsony csapata körül

4. Mesés külföldi ingatlanokban állnak a kispesti közpénzek?

5. Az ellenzék csak üzletként tekint az összefogásra Kispesten

+ A témához kapcsolódó további cikkeink

Tudott-e Gajda Péter a korrupciógyanús összefonódásokról?

Egy kispesti történet

 

Az önkormányzati választásról szóló híreinket IDE kattintva tekinthetik meg.

Borkai Zsolt elnézést kért

A Győr Plusz tévének adott tegnap nyilatkozatot Borkai Zsolt a róla szóló, botrányt kavart felvételekkel kapcsolatban. A győri polgármester azt mondta: „A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, részben igen, valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam, és soha nem éltem illegális szerekkel. Bármilyen ezzel kapcsolatos hír csakis manipuláció. Törvénysértést nem követtem el. Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárás megindítását kezdeményezem.” Borkai Zsolt mindehhez hozzátette, hogy nem lép vissza a polgármesterjelöltségtől, várja a vasárnapi megméretést.

Az önkormányzati választásról szóló híreinket IDE kattintva tekinthetik meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.