Magyarország – Málta után – a második legstabilabb uniós tagállam a 2016 és 2019 közötti politikai, gazdasági és biztonsági folyamatok vizsgálata alapján – állapította meg a XXI. Század Intézet az Európai Stabilitás Index 2016-2019 című kutatásában, amelynek a következtetéseit hétfőn juttatták el az MTI-hez.
Az elemzésben kiemelték, hogy Magyarországnak és a hozzá hasonló tagállamoknak jelentős előnyt jelenthet a válságkezelésben, hogy mind politikai, mind gazdasági téren igen stabilak voltak az elmúlt csaknem fél évtizedben. Jobb helyzetből futnak neki a mostani egészségügyi és gazdasági krízisnek, hiszen cselekvőképesebben tudnak fellépni.
Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy a koronavírus a leginstabilabb déli tagállamokat sújtja leginkább, nekik már egy eleve rendkívül nehéz helyzetből kell megbirkózniuk a járvánnyal és a gazdasági hatásaival – írták.
Ezzel szemben Magyarországon a politikai stabilitás rendkívül erős, a kormánypártok támogatottsága 2006 óta töretlen – emelték ki.
Magyarországot sokkal jobb állapotban érte a mostani válság – folytatták –, mint a 2008-as globális gazdasági válság, amikor a politikailag instabil, eleve gyengélkedő gazdasággal rendelkező állam elsőként fordult az IMF-hez és más nemzetközi szervezetekhez segítségért.
A stabilitási rangsorban a harmadik és negyedik helyre – a szintén a visegrádi négyekhez tartozó – Lengyelország és Csehország került. A középmezőnyben helyezkedik el a meghatározó tagállamok közül Ausztria, Hollandia és Németország. Ezekben az országokban a politikai stabilitás mellett a gazdasági és társadalmi stabilitás is erőteljesen csökkent az elmúlt években – írták. Ebben a csoportban találhatók a balti államok is.
A kutatás alapján a legnagyobb bajban Spanyolország van, ahol 2019 novemberében négy éven belül a negyedik választást kellett megtartani, de így is csak hónapok után sikerült felállítani egy parlamenti többséggel éppen csak rendelkező koalíciós kormányt. Az országot emellett a katalán szeparatizmus erősödése miatt a szétesés is fenyegeti, számottevő a terrorfenyegetettség, gyenge a gazdasági növekedés, magas az államadósság, az unióban a második legmagasabb a munkanélküliek aránya, ráadásul egy rendkívül súlyos demográfiai válság is nagy társadalmi kockázatokat jelent – állapították meg.