Nézzük Karácsony Gergely közlekedéssel kapcsolatos rövidtávú teljesítményét, amivel facebookos bejegyzése szerint még mindig nem elégedett:

Rosszul lett egy sofőr, ez okozta a torlódást az M7-esen
Hosszan felszakította a szalagkorlátot.
Nézzük Karácsony Gergely közlekedéssel kapcsolatos rövidtávú teljesítményét, amivel facebookos bejegyzése szerint még mindig nem elégedett:
1. Ritkítja a járatokat.
2. Kiderül, hogy elszúrta.
3. Bizonyára nem hiszi el, hisz saját maga ellenőrzi.
4. Önmagának már elhiszi. Süríti a járatokat.
5. Utasítja a szakembereket, hogy tegyék a dolgukat.
Mit kellett volna ezen öt lépés helyett tennie?
Igen, az ötödiket!
Csakhogy, ahogy ellenzéki elvtársai sem tudják elképzelni, hogy vannak ebben az országban képzett virológusok, akik tudják hogyan és mit kell tenni, illetve tisztában vannak azzal is, amit nem tudnak, úgy bizonyára Karácsony sem képes felfogni azt, hogy ő nem közlekedési szakember. Még akkor sem, ha érez magában képességet és bátorságot arra, hogy időnként tömegközlekedést is igénybe vegyen.
A történetben viszont a legelgondolkodtatóbb talán mégiscsak ez a mondata volna:
„…, a ma reggeli tapasztalataim után újabb járatsűrítésekre utasítottam a BKK vezetését.“
Felmerül a kérdés, mi lett volna, ha egy olyan járaton utazik éppen, amelyen valamiért kevesen vannak?
Azt meg már talán kár is felvetni, hogyha a BKK vezetése vagy szakemberei nem jelezték, hogy baj lesz, ők alkalmasak-e, ha meg netán jelezték – vagy jelezték volna, csak nem merték -, akkor meg a főpolgármester alkalmas-e?
Annak fényében pedig, hogy felelősségvállalásról is hadovál Facebook-bejegyzésében, megjegyzem, elég lett volna becsületes magyar ember módjára kiállni, és azt mondani, bocsánat, elszúrtam, javítom!
Megint más kérdés, hogy a kígyózó-félék társaságában ezzel a fajta gerincességgel eljutott volna-e a főpolgármesterségig.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
Hosszan felszakította a szalagkorlátot.
Még fagyok is várhatók.
Nincs esélye a szökésre.
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint szükség lenne a műtárgy mihamarabbi felújítására.
Magyar Péter pártja gyurcsányista cégvezetőket ajánl Karácsony Gergely figyelmébe
Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Itt a hivatalos bejelentés: távozik Szoboszlai Dominik csapattársa
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Sebestyén Balázs másfél milliárd katolikus lelkébe gázolt bele
George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos
Megtörte a csendet Gyurcsány Ferenc
Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Hosszan felszakította a szalagkorlátot.
Még fagyok is várhatók.
Nincs esélye a szökésre.
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint szükség lenne a műtárgy mihamarabbi felújítására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.