Már 800 fölött a fertőtlenített idősotthnok száma

Több mint 1100 intézményben kell fertőtlenítést végezni, a feladatban mintegy ezer katona vesz részt.

Forrás: MTI2020. 05. 07. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már több mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák – emelte ki a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.

Benkő Tibor hozzátette: több mint 1100 intézményben kell fertőtleníteni, a feladatban mintegy ezer katona vesz részt.

Beszámolt arról is, hogy a járványügyi védekezéssel kapcsolatos feladatokban több mint kétezer katona vesz részt, ezenfelül további tízezer katona van készenlétben szükség esetére. Sok tartalékos katona önként jelentkezett szolgálatra a járványügyi helyzetben – tette hozzá.

A kórházparancsnokok, az idősotthonoknál intézményparancsnokok feladatairól azt mondta, ezek az egyenruhások, rendőrök és katonák segítik az intézmények vezetőit, összehangolják a munkát. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a központi ellátásból időben megérkezzenek a védekezéshez szükséges eszközök, továbbá a járványügyi helyzet korlátozásait, a rendszabályok betartását támogatják és ellenőrzik – közölte Benkő Tibor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.