Donáth László a botrány kirobbanása után rögtön arról kezdett el beszélni, hogy politikai lejáratókampány áldozata, pedig az ügyben még pszichológus szakértőt is kirendeltek, aki meghallgatta a feljelentő sértettet. A szakértő nagy segítség minden nyomozásban, hiszen az ilyen esetekben a traumatizáltságot, illetve az élet – és élményszerűséget vizsgálja meg. A Fővárosi Főügyészség portálunknak küldött tájékoztatása szerint elkészült a szakvélemény, amely álláspontjuk szerint a Donáth Lászlóval szembeni megalapozott gyanút erősíti.
Nagy bajban van Donáth László, az MSZP egykori politikusa
Az ügyészség álláspontja szerint a megalapozott gyanút erősíti a volt MSZP-s politikus, Donáth László ügyében a nemrég elkészült pszichológus szakértői vélemény – tudta meg a PestiSrácok.hu. A momentumos Donáth Anna édesapjának zaklatási botrányában tavaly nyáron kezdett nyomozni a rendőrség, majd szeméremsértéssel és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg az egykori politikust, miután az egyik volt munkatársa feljelentette.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!