A TUDATOS POLGÁR – Az autonóm ember mint hiánycikk
Gondolatkísérlet a magyar szabadságharcos-identitás helyreállításáról.
Gondolatkísérlet a magyar szabadságharcos-identitás helyreállításáról.
Elkezdődött Nagy Ádám és Szabó Márton, ismertebb nevükön Fókuszcsoport Ádám és Csoki rágalmazási pere.
Mindezt persze „állampolgári minőségében”.
Mit érezhetnek most a 2019-ben Baranyira szavazók?
A béke és jóság iránti vágynak különös aktualitást ad a szomszédunkban zajló háború – fogalmazott az EP-képviselő.
Mindnyájunknak meg kell szólalnunk a Pesti TV tervezett bezárása ellen, ki kell állnunk a PestiSrácok szerkesztősége mellett.
Ötmillió forintos sérelemdíjat követel Wittinghoff Tamás – derül ki a Pesti TV videójából.
Válaszolt Budai Gyula írásban feltett kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész az Ördög ügyvédje-üggyel kapcsolatosan.
Köbli Viktória regényét a tévécsatorna ellopta, és az engedélye nélkül forgatott abból egy televíziós sorozatot.
Amióta a politikusok felfedezték a sajtóban rejlő lehetőségeket, mindent megtesznek, hogy uralják a terepet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.