– Milyen a félelmen és a szegénységen vett győzelem íze? – kérdezte Jakab Péter a miniszterelnöktől a parlamentben, és hozzátette: az emberek azért szavaztak a Fidesz jelöltjére, mert a párt polgármesterei a közmunkával zsarolták őket. Ön már régen nem kormányozza az országot, azzal foglalkozik, hogyan tud hatalmon maradni – mondta Jakab Péter és megosztással és vécépapír-osztogatással vádolta a kormányfőt.
Válaszában Orbán Viktor megköszönte a meg sem érkezett gratulációt, és örömét fejezte ki, hogy Jakab Péter ott van a parlamentben. Hozzátette: nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. A miniszterelnök emlékeztetett: Jakab Péter azt mondta, hogy a borsodi időközi elindítják majd a lavinát, és lebontják a kétharmadot. A kormányfő kijelentette: Jakab Péterről a Gyaloggalopp fekete lovagja jut az eszébe. – Egyezzünk ki döntetlenben – idézte a film ismert mondatát Orbán Viktor.
– Viszontválaszában Jakab Péter azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy továbbra sem a kormányzással foglalkozik, hanem a gyűlöletkeltéssel. Ezután egy zsák krumplit rántott elő, majd megpróbálta odaadni Orbán Viktornak, de gyerekes akcióját megakadályozták a Fidesz képviselői.
Orbán Viktor annyit válaszolt: – Remélem a krumplit kifizették, ha már a varrónőket elfelejtették kifizetni. Jakab Péternek és a Jobbiknak címezve lakonikusan azt mondta: ők azt kérték a kormánytól, hogy méltósággal veszítse el a kétharmadot, de erre nem volt szükség. – Önök két dolgot nem tudnak: nyerni meg veszíteni – szögezte le a miniszterelnök.