Erős önkormányzatok nélkül nincs hatékony védekezés – kezdte napirend előtti felszólalását Keresztes László Lóránt, és azt kifogásolta, hogy a kormány forrásokat von el az önkormányzatoktól, amivel szerinte az egyes településeken élő embereket támadja. Az LMP frakcióvezetője arról beszélt, hogy a kis- és közepes vállalkozások iparűzési adójának elengedése helyett a költségvetésben szereplő gigaprojekteket kellene leállítani. – Elfogadhatatlan, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák az önkormányzatokat – mondta a képviselő, aki szerint az önkormányzatok, köztük számos nagyváros önkormányzatának működését ellehetetlenítené a tervezett megszorítás.

Menczer Tamás: A vitákat és a választást is meg fogjuk nyerni + videó
Várja a tiszás ellenfelet a Fidesz budakeszi jelöltje.