A pártpolitika mellett Klein Tamás arról is fölvilágosította hallgatóit, hogy őt a Károli jogi karán szexuális ragadozóként ismerik, bár ahogy végigtekint a hölgyeken a teremben, ha kapcsolatra lépne velük, akkor az már pedofília is lenne. Akár viccnek szánta, akár nem: elgondolkodtató, hogyan engedhet meg magának ilyen kijelentéseket egy tanár. Úgy tűnik: Klein balliberális elkötelezettségénél csak az önbizalma nagyobb.
Egyébként a docens szexista megjegyzései több diákjánál kiverték már a biztosítékot. A tanárokat értékelő MarkMyProfessor.com oldalon volt olyan fiatal, aki arra panaszkodott: „Hímsoviniszta, a vicceitől hányhatnékom van.” Egy másik diák pedig azt írta: „Néha úgy tűnik, önértékelési zavarai vannak, mintha pszichésen nem lenne rendben. Másnak gondolja magát, mint amilyen valójában.”
A PestiSrácok.hu információi szerint a Károli jogi karának a diákjai az elmúlt években többször is panaszt tettek Klein Tamás ellen, ám látható következménye ezeknek nem lett, Klein továbbra is tanszékvezető-helyettesként dolgozik, így tovább folytathatja kormányellenes politikai agitációját.
Agitálni csak nekik szabad
Mindez azért is érdekes, hiszen eközben azok a tanárok, akik nem a kormányt, hanem az ellenzéket bírálják, vagy például az illegális migránsok ellen szólalnak föl (akár meglehetősen keresetlen stílusban), azoknak rövid úton véget ér a karrierjük. Ez történt például Gulyás László szegedi professzorral, aki egy februári, migrációról és menekültügyről szóló online egyetemi tanóráján erős megjegyzéseket tett a migránsokra. A balliberális Hvg.hu azonnal botrányt csinált az esetből, és az oktatót azóta a szegedi egyetemről és a Magyarságkutató Intézetből is elbocsátották. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) visszahívta szakmai zsűrijéből, és egy másik egyetem is a doktori iskolájából. Gulyás Lászlót szakmailag kivégezték, megélhetését lenullázták néhány szerencsétlen kijelentése miatt.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!