Továbbra is töretlen a Károli népszerűsége a felvételizők körében
A rektor szerint a minőségi oktatás és a közösségi élet szinergiája az egyetem népszerűségének kulcsa.
A rektor szerint a minőségi oktatás és a közösségi élet szinergiája az egyetem népszerűségének kulcsa.

Eredményt hirdettek a Károli Gáspár Református Egyetem új campusára kiírt tervpályázaton.

A Károli Gáspár Református Egyetem rektora a felsőoktatás sikeréért szeretne dolgozni.

A legkiemelkedőbb kultuszminiszterek sorába tartozik Eötvös József és Klebelsberg Kunó mellett, és megbecsült köztársasági elnök volt.

Egy polgári demokrácia szociális rendszerének alapjait fektették le – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A Károli Gáspár Református Egyetem alapításának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián mondott beszédet a házelnök.

Az Állam- és Jogtudományi Kar új dékánja Tóth J. Zoltán egyetemi tanár lesz, a Hittudományi Karon pedig Literáty Zoltán egyetemi docens tölti be a posztot.

Hat ország kutatói, egyetemi tanárai számoltak be tanulmányaik eredményéről az április 29-én tartott színház-szociológiai szimpóziumon, a Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében.

A helyszín a Nemzeti Színház Kaszás Attila-terme április 29-én, szombaton.

Gulyás Gergely miniszter hangsúlyozta: Hegedűs Loránt egyházi szolgálata nem szűnt meg azt követően sem, hogy a püspöki szolgálatát befejezte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egykori feleségének családját proliknak, büdös debileknek, vidéki bunkónak nevezte a Tisza vezetője – emlékeztetett Kocsis Máté.

A rendőröknek is volt egy segítőjük.

A Tisza Párt egyik legfontosabb embere az igazság nem minden részletét fejtette ki a fegyverbotránya ügyében.

A magyar gazdák lusták, tehetségtelenek, nem csinálnak semmit Magyar Péter szakértője szerint.

Bort iszik és vizet prédikál a klímaváltozás élharcosa.

A Tisza Párt alelnöke ismét világossá tette: pártja Ukrajna ügyében gyökeresen szakítana a jelenlegi magyar állásponttal.

A Tisza vezetője nem tudta becsapni a tiltakozókat.

Grigor Dimitrov egymás utáni hetedik Grand Slam-tornáját árnyékolta be sérülés.

A legendás brit zenekar életművének legmozgalmasabb tételei egy koncerten.

Már a vészhelyzeti áramszüneti menetrend is elbukott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.